Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)

2. szám - ADATTÁR - Avas Kálmánná: A pankaszi zenész cigányok életéből

Pár évig itt kínlódtak, sátorban laktak a falu közepén, a patak mellett. Ekkor, az akkori bíró, Németh József, engedélyt adott nekik, - s a falu lakói is beleegyeztek - hogy házat építsenek oda a község területére, a patak mellé. Még fát is adtak nekik a házépítéshez. Ez lett az első cigányház a falu közepén a patak mellett, hosszú faház, zsúptetővel, 1840 körül épült. Az 1868-as tagosítás alkalmával tulajdonjogot kaptak a házhelyre és házra. Sőt még két hold rétet is mértek nekik, hogy lovaikat el tudják tartani. Volt olyan időszak, amikor tehenük is volt. Egy szaknyéri ember, Gergócs Gyula elmondása szerint - aki a nagyapjától hallotta - a pankaszi Czene István is eljárt Csákányba robotot szolgálni a grófnak, éppenúgy mint a többi pankaszi ember. A szaknyériakkal együtt szoktak dolgozni. Szégyelnivalójuk nincs a származásuk miatt, mert mióta Pankaszon élnek semmiféle nagy bűncselekményt nem követtek el. Egy-két apróbb mezei kihágáson kívül nem történt velük semmi említésre méltó dolog a 138 év alatt. Az 1960-as években történt két kisebb betörés, amit két fiatalkorú személy követett el ittas állapotban. A büntetésük letöltése után ők is rendes, szorgalmas emberek. Ennyi félrelépés előfordult a falu parasztlakossága között is. Egymás közötti veszekedés sem történt közöttük komolyabb. Amikor még itt laktak összezsúfolva a kis putrikban, szóváltás sokszor volt az asszonyok között a gyermekek miatt, de a férfiak nem nagyon avatkoztak bele. Ilyenkor, ami elképzelhető káromkodás, átok van a világon, azt mind egymás fejére zúdították. Letérdelve, összetett kézzel kérték az összes szentek közbenjárását átkuknak meghallgatására arra, akivel volt az ellentét. De komolyra sohasem fordult a dolog, két-három napnál tovább nem is haragudtak, szent volt a béke. Ha pedig valamelyiket baj érte, baleset vagy haláleset, akkor teljesen eggyé lettek. Összetartó rendes emberek, akik az utolsó lehetőségig segítették egymást minden bajban, osztoztak egymás fájdalmában. Ha valami vígság, lakodalom vagy keresztelő volt náluk, szintén az egész mind hivatalos volt, mert ők csak úgy érezték jól magukat, ha valamennyien együtt voltak. Nem volt ilyenkor harag, miért is lett volna, hiszen egyforma szegények voltak mindnyájan. Ilyenkor, ha egy kis ital volt bennük, egy kicsit borosak voltak, csókolgatták egymást, s meghalt családtagjaikat siratták egymással. Ha halott volt köztük, akkor mind az egész siratta. Amelyik szegényebb volt, akkor közösen temették el, összeszedték rá a pénzt. A halottnak a sírt megásni az egész mind elment. Amíg a halottat el nem temették, addig mindig hangosan jajgattak, egész éjjel siratták. Amikor a temetés volt, olyan nagyon sírt az egész, hogy a papnak többször rájuk kellett szólnia, hogy hallgassanak. A halottaikat mindig zeneszóval kísérték ki a temetőbe, eljátszották a halottnak a kedves nótáit. De amilyen nagyon siratták családjukat, amikor meghalt, olyan gyorsan el is felejtették. Pár hónap múlva már nem is nagyon beszéltek róla. Régen a halottaktól nagyon féltek. Ha halott volt, egész éjjel éget76