Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)
2. szám - ADATTÁR - Gyécsek Andrea: Szentgotthárd környékének parasztbibliája
Falucsoportok eredményeinek összehasonlítása Gyűjtéseimet három különböző nemzetiségű falucsoportban végeztem. A népi biblikus történetek legjobban a szlovén nyelvterületen őrződtek meg. Itt sikerült a legtöbb mondát gyűjtenem. Hagyomány szempontjából ez a vidék tűnt a leggazdagabbnak. Megfigyeltem azt is, hogy egy-egy történet több azonos kultúrájú faluban ismeretes. Például a bab teremtése (Rábatótfalu, Alsószölnök, Máriaújfalu), a cigány története (Farkasfa, Máriaújfalu, Szakonyfalu, Apátistvánfalva). Az anyagbőség magyarázata lehet e tájékon az itt élők mély vallásossága, megrögzött templomba járása, a néphithez való ragaszkodása. Magyar nyelvterületen már kevesebb eredményt értem el. Alig találtam egy-egy érdemleges adatot. Az itt lakó öregek körében ismert népi apokrifek egyrészt is a népcsoportok keveredésével, házasodással jutott el hozzájuk, főleg szlovén falvakból. Német falvakban eredménytelenül kutattam. Ha valamit mégis tudtak mondani, azt magyar vidéken élő szülőktől hallották. Itt az eredeti forrásokat kerestem meg, és mint adatközlőkre, rájuk hivatkoztam. E falvak hagyománybeli gyökértelensége a kevert népességgel magyarázható. Az eredeti lakosokat kitelepítették, helyükre az ország más részeiről hoztak embereket, majd az őslakosok egyrésze idővel visszatért. Hasonlóságok a Parasztbiblia és Szentgotthárd környékének parasztbibliája között Az általam gyűjtött történetek nagyrészét hasonló formában megtaláltam Lammel Annamária és Nagy Ilona munkájában is. Átfedések állnak fenn tehát az ország különböző területein talált népi apokrifek között. SAJÁT GYŰJTÉS PARASZTBIBLIA Az asszonu teremtése (Csörötnek, Vas megye) Hiányzik az előtörténet. Isten az egyedüli teremtő. A bab teremtése (Farkasfa, Máriaújfalu, Alsószölnök, Szakonyfalu, Apátistvánfalva, Vas megye) A bab az ember tenyeréből, illetve Mária tenyeréből származik. A bab húst pótló táplálék. Az asszonu teremtése (Kocs, Komárom megye) Van előtörténete: Isten és arkangyal tanakodik, miből teremtsék az asszonyt. Isten, arkangyal együtt végzik a teremtést. A bab Isten tenyeréből (Kislengyel, Zala megye) Hangsúlyos: a bab húsból van. 53