Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2001. (Szombathely, 2001)

4. szám - ESEMÉNYEK, HÍREK - Tóth Kálmán: Krónika

6. Hegyfalun, Juliász Árpád gyűjteményéből megnyílt a Juár Képes­levelezőlap Múzeum. 16. Újra indult az ásatás az Iseumnál. Az első csákányvágást dr. Szent­léleky Tihamér tette meg. 29. A Művelődési és Sportházban könyvbemutatót tartottak. Kőszegfal­vyné Pajor Klára, Pittmann Lászlóné és Molnár József gyiijteményéből összeállított „Szombathely régi képes levelezőlapokon" című kötetet dr. Sza­bó Gábor polgármester méltatta. AUGUSZTUS 6. Az Egészségügyi Főiskolán dr. Meggyesi Tamás egyetemi tanár megnyitójával megkezdte munkáját a 34. Urbanisztikai Nyári Egyetem. Rumban, a Rumi Rajki István Altalános Míívelődési Központban Károly Gyula művelődésszervező ajánló szavaival megnyílt Székely Anikó „Múzeumi fotók" című kiállítása. 14. Pecölben, a falunap keretében, emléktáblát avattak gróf Erdődy Fe­renc és neje, Hunyadi Teréz tiszteletére. A plébánia falán elhelyezett táblánál dr. Séfer Ferenc, a Vas Megyei Közigazgatási Hivatal főosztályvezetője mon­dott ünnepi beszédet. 19. A Velemi Folklórnap keretében sor került a Vas Megyei Millenniu­mi Emlékbizottság, a Vas Megyei Honismereti Egyesület és a Vas Népe által meghirdetett négyfordulós honismereti játék döntőjére és az eredményhir­detésre. A Magyar Millennium tiszteltére megrendezett „Vallunk téged szü­lőföldnek..." című vetélkedő a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, a Vas Me­gyei Múzeumok Igazgatósága, a Vas Megyei Levéltár, az MMIK és a Vasi Miizeumbarát Egylet közreműködésével valósiilt meg. 21. Ünnepélyes megnyitó után elkezdte munkáját a Vas, és a Zala Me­gyei Levéltár, valamint a Maribori Területi Levéltár által szervezett XI. Nem­zetközi Levéltári Kutató tábor Lendván. 23. A Berzsenyi Dániel Főiskolán megnyílt a IV. Dialektológiai Szimpózium. 24. Dr. Kupa Mihály országgyűlési képviselő ünnepi beszédével megnyílt a Savaria Múzeumban a „Pecunia Savaríae - Savaría pénzei" címíí kiállítás. A Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Vasi Múzeumbarát Egylet által létre­hívott tárlatot Kiss Péter régész rendezte. A tárlatnyitó ünnepséget követően a Kecskés Együttes adott antik zenei hangversenyt a míizeumparkban. Kőszegen az Öregtoronyban Nemeskürty István millenniumi kor­mánybiztos megnyitotta Somogyi Győző „Magyar hősök arcképcsarnoka" című állandó kiállítását. 24—26. Szombathelyen megrendezték a Savaria Történelmi Játékokat. En­nek keretében adott helyet a Járdányi Paulovics István Romkert a „Savaria hétköznapjai" című rendezvénynek. 25. A Művelődési és Sportházban megrendezett könyvpremieren Man­ninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára ajánlotta a közönség figyelmébe dr. Kalocsai Péter történész és Molnár Jó­zsef képeslapgyűjtő, helytörténetkutató közös, reprezentatív albumát, amely­nek címe: „Jobbra tarts, balra előzz! Magyarország városi közlekedése régi 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom