Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2001. (Szombathely, 2001)
4. szám - ADATTÁR - Tóth Kálmán: Bartók Béla szombathelyi hangversenyei és a város zenei életének néhány vonása (1934-1940) I. rész
nekara, 73 Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete Zenekara, Scola Cantorum Sabariensis, Szent Cecília Kórus, Szombathelyi Domonkosrendi Plébániatemplom Énekkara, Szombathelyi Kamarazene Társaság. 7,í A zenekultúra, a zenei élet szervezésével kapcsolatos viták 1936-ban ismét nagyobb publicitást kaptak a helyi hírlapokban. A megjelent írások egyetértettek a szombathelyi zenekultúra örvendetesen magas színvonalában, de a jövőt, a fejlődési lehetőségeket homlokegyenest ellenkező szemszögből ítélték meg. Az egyik nézőpont kizárólag a muzsika helyi műhelyeit tartotta a zenekultúra tartósan ható tényezőinek. Ugyanakkor a „tengelyen szállított" zenekultúrát, tehát a vendégmtivészek fellépéseit, nem tekintette a vidéki zenei élet állandó és nélkülözhetetlen elemének. A másik felfogás elismerte a „hazai muzsikálás" kultúraformáló hatását, de a kérdést gyakorlati oldalról vizsgálva kimondta: a közönség nem kíváncsi a „helyi tói komoly muzsikára". 7 * A felvetett kérdésekre dr. Havass Imre ügyvéd, a Kultúregyesület zenei szakosztályának titkára fogalmazott meg programértékű véleményt: „Nincsen ... különálló importált, vagy amint használni szokták, »tengelyen szállított« zenekultúra és nincsen külön, egymagában körülhatárolt vidéki zenekultúra, hanem csak zenekultúra, jelen esetben igazi, belterjes szombathelyi zenekultúra, melynek gazdagságára és jó hírnevére valamennyien büszkék vagyunk. ... Szombahely mai zenei élete sem képzelhető el az elmúlt évtizedek érdemdús ugartörői nélkül, nem lehetnénk büszkék országos hírű dalárdáinkra, ... valóban páratlanul fejlett kamaraegyütteseinkre, számos kiváló beérkezett és pályájukra szorgalmasan készülő egyéni muzsikusainkra, ha nem lettek volna idegenből hozott tanítómesterek, eszmények és példaképek... A kultúra állandóan éli a maga mozgó, váltakozó intenzitással lüktető életét. Hol a magasságokfelé divergál, hol pedig a mélységek felé inog, aszerint, amint a kultúra sáfárjai jól, vagy rosszul tartják kezükben a gyeplőt. A szombathelyi zene, képzőművészeti, vagy irodalomkultúra sem azon fordul meg, hogy milyen az arány az itt kitermelt, vagy ... idehívott kultúrtényezők ... között, hanem hogy parázslik-e állandó termékenyítő tűz, mely a zene, a képzőművészetek, vagy az irodalom iránti érdeklődést mindig felszínen tudja tartani. ...Szombathely város zenekultúrájának fundamentumát nem tisztán magas fejlettségű zenei intézményei, nem kiváló személyi művelői, nem a rendezések taitalmassága és művészi színvonala, hanem legfőképpen a zenekedvelők és zeneértők hatalmas tömegei képezik..." 7 * JEGYZETEK Ujvúry Ede: Negyedszázad Szombathely zenei életéből. = Vasi Szemle (továbbiakban: YSZ) 1934. 4. sz. 284. p. Tóth János: Arad a Zala. Kézirat. Bp. 1971. 72-73. p. Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár Hf. 1509. A Kultúregyesületet, szakosztályokra bontva folytatta tevékenységét. Megalakították a közművelődési, szépirodalmi, szép- és iparművészeti, valamint a zenei szakosztályt. Minden 77