Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2001. (Szombathely, 2001)

4. szám - ADATTÁR - Ilon Gábor - Grynaeus András - Torma Andrea: A szentgotthárdi török kori palánk kutatásáról

írásos említése is e korból ismert. 1494-ben egy oklevél „Pohánka circa qunquagita quartalia"'-ként említi, majd 1495-ben hajdina néven szerepel.

14 Főleg két területen terjed el termesztése. A Felső-Tisza vidékén és ettől déli irányban a Székelyföldön. A pohánka másik termesztési centruma az Alpokalja, az ország dél-nyugati része, ahová Németországból, illetve Ausztriából a szlovének és vendek közvetítésével került. A Fagopyrum esculentum hajdina elnevezése szlovén eredetű, a német Heide(n)korn-ból származtatható. A pohánkát a gabonapótló növények közé sorolhatjuk, felhasználása meglehetősen sokrétű. Terméséből jó minőségű kása készíthető. Lisztté is őrlik, de mivel sikert nem tartalmaz, ezért kenyérsütésre búzaliszttel keverve használják. A makkocskákat megdarálva és vízben megáztatva takarmányként sertésnek és lónak is adják. A pohánkát régebben gyógynövényként is használták, a Fagopyrum herba-ból készült főzetet magas vérnyomás ellen itták.

15 A szentgotthárdi leletanyagban annak ellenére, hogy hiányoznak az őszi vetésű gabonafélék maradványai, a jellegzetes gabonagyomok - konkoly, kék búzavirág - magleletei jelzik a közeli szántóterület jelenlétét. A legnagyobb mennyiséggel a ruderális növények maradványai vannak jelen a vizsgált anyagban, amelyek erőteljes antropogén hatást tükröznek. Ezek egy része egyben szántóföldi gabona- és kapáskultúrák növénye, vagy jellegzetesen emberi települést jelző ruderális gyomnövéuyzet (parlag, utak, töltések, szemetes helyek növényei). A ruderáliák többsége különböző nedves élőhelyek gyomtársulásaiban megjelenő növényfajoktól származik (árterületek, mocsári- és ártéri gyomos helyek, nedves gyepek, legelők). A taposás- és nitrogénjelző növények megléte ártéri- vagy kiszáradó mocsárrét jellegű legelő, kaszáló terii letet fetételez (subás farkas fog, fodros lorom). Az antropogén hatásokat az eredetileg erdővel borított teriiletek vágásnövényei is jelzik (málna, fekete bodza). A természetes vegetációra utaló maradványok is jellemzően nedves, vízparti teriiletek (magassásosok, vízparti ligeterdők) és lomboserdők növényeitől származnak (gyertyán, erdei fenyő, mogyoró, kányabangita). A különböző minták növénytani összehasonlítása értékelhető különbséget nem mutat, gyakorlatilag hasonló ökológiai igényű fajokat tartalmaz. A leletanyagban található növények termésérési- és hullási ideje a nyár végi őszi időszakra tehető, de ez általánosságban jellemző a növényfajok legtöbbjére. A palánk építési idejének további pontosítása ezért csak a leletanyag teljes kiértékelésével és megfelelő mennyiségű maradvány meglétével lehetséges. Összehasonlítva a szentgotthárdi és a közeli, továbbá jó archaeobotanikai anyaggal rendelkező pápai (2. táblázat) török kori palánk

10 növénytani anyagának összetételét az alábbi megállapítások tehetők. (Pápán csak egy zacskó minta kb. 3-4 kg földmintával állt rendelkezésre, ezért csak a fajok százalékos értékeinek összehasonlítására szorítkozom). Mindkét lelőhely esetében jelentéktelenebb szerepet kapnak a kultúrnövények maradványai, ami a magvak spontán bekerülését jelzi a palánk szűkebb környezetéből. Figyelemre méltó, hogy a pápai anyagban a gyümölcsök mellett csak a gabonafélék maradványai - búza, köles - találhatók. Ez egyben az építési különbözőségekre 36