Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)
4. szám - ADATTÁR - Komjáthy Kálmán: „Béres vagyok béres ..." - Emlékképek a majori életből -
új, érdekes eseményt jelentett a summások megjelenése. Hosszú sorban jöttek és énekeltek, férfiak, asszonyok, lányok. Az istállóban lehintett szalmában ki-ki az ismerőse, párja, felesége mellett készített vackot magának. Lerakták szerény kis motyójukat, ami legtöbbször csak egy kis fabőröndből, egy pokrócból, néhány fehérneműből, pléh ételestálból, késből, kanálból, a férfiaknál borotvakészletből állt. Előfordult, hogy hoztak harmonikát, citerát, furulyát, klánétát és az esős napokon vagy vasárnap délután ezekkel szórakoztatták egymást. A járást lesöpörték és ott táncoltak. Mikor milyen napjuk volt, a szerint vidám nótaszóval vagy szomorúan, fáradtan tértek haza. Az aratóbandák is lassan megalakultak. Volt egy fővállalkozó, a „summásgazda". 0 intézkedett a bandagazdákkal, ahogy azt az urasági gazdatiszt megparancsolta. A summásgazdák a kialkudott terményből, pálinkából, szalonnából részesedést kaptak, de „hivatalukkal" sokszor visszaéltek és hogy a fizetnivalókai - ami a summásokat illette - leszorítsa, az uraságtól külön percentet kapott. A summásgazdák így munka nélkül is jól kerestek. Előfordult, hogy ez a fülébe jutott a summásoknak és sokszor támadt ebből véres verekedés. A kisebb-nagyobb összeszólalkozások szinte mindennaposak voltak. Ha jobb búzatábla jutott az egyiknek, vagy füvesebb burgondi a másiknak, már villogtak a szemek és a bicskák. Nem egy esetben, a csendőrök csináltak rendet. Ez a szinte állati sorban tengődő réteg, kulturális igények nélkül, nagyrészt analfabétaként, majdnem középkori sorban élt. Sok esetben már reggel is veszekedésre ébredtünk, mert valamelyik tüzesebb legény az éjszaka leple alatt a lányokhoz lopódzott és az ilyen kalandokat ez a „társadalom" nem nagyon tűrhette. A „summásgazda" a termények gyomosodása vag}' érése szerint osztotta el a népet, mikor ki és melyik parcellára megy dolgozni. A nyarat végigdolgozó summás ősszel tarthatta a zsákját és a kialkudott kommenciót hazavihette a családjának. A kommenció néhány mázsa gabonából, kukoricából és kevéske készpénzből állott. Ebből kellett a családnak télen át kitartania a következő nyárig. A summás-munkások télen falujukban - ami néha Körmendtől 1530 km-re volt - az erdőre jártak fát dönteni, erdőt irtani. Itt a „fizetés" megint csak éhbér volt: tuskó, a gyökér és a 10 cm-nél vékonyabb ágak, gallyak. A majori gyerekek szerettek játszani. A mi „birodalmunk" egy 300x300 méteres „pajtáskert" volt. Itt, Rozner Rezső tanító házán és a magtáron kívül pajták álltak, de ezek uradalmi méretűek voltak, miként a szalma- és a szénakazlak is. Játszottunk itt bújócskát, fogóst, kergetősdit, kerékpár vasabronccsal karikáztunk, néha-néha labdáztunk és állandóan harcban álltunk a városi és a rokkant-telepi gyerekekkel. Bár még akkor nem olvasták „A Pál utcai fiúkat", de itt is volt sok Boka és Nemecsek. Nekünk a pajtáskert volt a grund. Nyáron puha hantokkal, télen hógolyókkal folyt a harc. A nyári szünet nagyobb része azonban munkával telt el. Naponta 60-80 fillér fizetésért az ügyesebb, szorgalmasabb gyerekek a gazdaság földjén dolgoztak. Az egerek, pockok irtása úgy történt, hogy egyszerűen meg kellett fogni a rágcsálókat, és cérnával a farkuknál fogva egy erre a célra készített deszkalapra fel kellett akasztani, és az eredményt este be kellett mutatni. 70
