Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)

4. szám - ADATTÁR - Vértes Ernő: Csillagászattörténeti kutatások Vas megyében

Csillagászai könyvek, könyvgyűjtemények Erre a tárgyegyüttesre is a fentebb, a műszereknél már vázolt helyzet a jel­lemző. A megye - számát és tudományos értékét tekintve - legnagyobb jelen­tőségű csillagászati könyvgyűjteménye az 1918. évi Gothard hagyatékban őr­ződött meg. Terjedelmére vonatkozóan, más-más források különböző adato­kat hoznak, de elég egyértelműen megállapítható, hogy a dokumentumok száma mintegy 3000 tételre rúgott. Ez képezi ma az ELTE Gothard Asztrofi­zikai Obszervatórium könyvtárának legértékesebb törzsanyagát. Sajnos, 1948 után e könyvek egy jelentős része is szétszóródott. Egy részük más gyűjteményekbe, pl. Budapestre az MTA Csillagászati Kutatóintézetébe ke­rült, de ezek legalább megmenekültek az enyészettől. Több forrásból isméit adat, hogy a megye régi, nagymúltú egyházi középiskolai könyvtáraiból, a ko­lostori könyvtárakból, kastély könyvtárakból tömegesen semmisítették meg az értékes dokumentumokat. Szerencsére, egyes jelentős megmenekült könyvgyűjtemények alapján hozzávetőleges képünk lehet az elpusztult érté­kek nagyságrendjéről. A megmenekült könyvgyűjtemények legjelentősebbike a Püspöki Könyvtár gyűjteménye, melynek - speciális, csillagászattörténeti szempontból történő - éltékelése még a jövő feladata. Ugyancsak időigényes feladat még a Vas megyei közgyűjtemények könyvtárainak e speciális szem­pontok szerinti áttekintése. Gömbök a Vas megyei közgyűjteményekben E speciális tárgy-együttes országos felmérését, kataszterének elkészítését az 1970-es években az Országos Széchényi Könyvtár kezdeményezte. Az intéz­mény szakmai irányítása mellett megtörtént a régi föld- és csillaggömbök, va­lamint az úgynevezett éggömbök - gyűrűs tekék, annularis szférák - elsődle­ges számbavétele. Tekintettel arra, hogy a Vas megyei közgyűjteményekből az adatok nem jutottak el az OSZK-ba, a megyei gömbök a kataszterből kima­radtak. E feladatot, 1993-ban, a Gothard Amatőrcsillagászati Egyesület Csil­lagászattörténeti Adatgyűjtő Csoportja végezte el, és eredményeit publikáci­ókban, illetve egy kiállításon tette közzé. 37 A felmérés a Vas megyei közgyűjteményekben összesen 7 db gömböt re­gisztrált, 3 db földgömböt, 2 db csillaggömböt és 2 db éggömböt. Készítési helyük és készítésük időpontja is ismertté vált. Ezek alapján megállapíthat­juk, hogy e becses tárgyi emlékek 1780 és 1806 között készültek, neves nürnbergi illetve bécsi műhelyekben. 38 A helytörténeti, csillagászattörténeti kutatás révén megvalósuló érték­mentés fontosságát mi sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy a felmérés óta a Vasvári Helytörténeti Múzeumba történt betöréses-rablás következté­ben a gyűjteményben őrzött egyik értékes földgömbnek nyoma veszett. 39 Rögzített napórák a történelmi Vas vármegyében A hazai napórák lelőhely adatainak összegyűjtését, adataik feljegyzését a Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat, Csillagászat Baráti Köre, Csillagászat­történeti Adatgyűjtő Csoportja kezdeményezte 1980-81-ben. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom