Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

1. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Somogy püspök kánoni vizitációja Kőszegen, 1815. III. rész

1. Templom gondnoka Donászy József. Feladata a templom bevételeinek könyvelése, a plébánia templomról és a többi kápolnákról való gondos­kodás. A bevételekről és kiadásokról évente számot kell adnia a helyi plébános és a város magisztrátusának gyűlésén. 2. A zenészek mestere Mohr János, feladata, hogy vasárnapokon és ünne­peken az énekes misén, nagyobb ünnepeken a vecsernyéken, két Mária ünnepen: Sarlós Boldogasszonykor és Kisboldogasszony napján a Rőthi körmeneten, a Máriacelli fogadalmi zarándoklaton, Vízkereszt, Űrnapja és Szent Imre ünnepének vigíliáján, továbbá 6 Mária ünnepen a utánia­kon, a soros, vagy szokásos Istentiszteleteken beosztottjaival a zenét szolgáltatja. 3. Az orgonista Kirstein Ferenc, feladata, hogy az istentiszteletek alatt or­gonáljon. 4. A sekrestyés és harangozó Gráf József, feladata, hogy a templomot zár­ja, gondoskodjék arról, hogy az tiszta legyen az istentiszteletek alkalmá­val, temetéseken és vihar idején harangozzon, a papságot a templomi szolgálatra öltöztesse, kísérje el őket, ha betegeket látogatnak, az ügyei­ket intéző feleket a plébániára megidézze. 10. §. A TEMPLOMI ALKALMAZOTTAK JAVAI ÉS JÖVEDELME A templom gondnoka évente a templom pénztárából 12 forintot kap, ezen kí­vül a temető szénáját kaszálhatja. A zenészek mestere a Nádasdy Tamás alapítványból 142 forintot kap. Ennek az alapítványnak kamata 79 forintra devalválódott, a hiányt a város pénztárából 63 forinttal kiegészítik. (2) A város pénztárából évi jövedelem­ként kap 37 forint 30 Krajcárt. (3) A templom pénztárából évi fizetésként 30 forintot. (4) A templom pénztárából Szent Imre ünnepén 2 forintot, haj­nali misék után 4 forintot. (5) Három körmenetet vezet a Kálváriára. így Szent Kereszt feltalálásának és felmagasztalásának ünnepén, továbbá Szent Donát napján. Ezért 6 forintot kap. (6) A várostól saját személyére 6, beosz­tottjai számára 2 öl tűzifát. (7) Ugyancsak a várostól 8 urna, vagyis csöbör bort kap. (8) Szabad lakást a város kapuja fölött. Az orgonistája, város pénztárából évi jövedelemként 85 forint 12 Krajcárt kap. Szállás címén 30 forintot és 3 öl tűzifát. A templom pénztárából évi jö­vedelemként 16 forintot. Az Adelfy alapítványból 9 forint 30 krajcárt. Ami­kor a temetéseken segít az éneklésben, minden temetés után, egyszerű ének­lés esetén 15 krajcárt, ezt megkettőzve 30 krajcárt kap. Temetéseken 5 ha­rang kettős megszólaltatásáért 1 forintot. Ünnepélyes temetés után 1 forint 30 krajcárt, az orgonával kísért gyászmise és a litániák után 30 krajcárt kap. A sekrestyés, vagyis a harangozó a város pénztárából évi jövedelemként 54 forint 30 krajcárt kap. A tisztogatásról való gondoskodás címén 15 forin­tot és 9 öl tűzifát. A templom pénztárából évi jövedelemként 24 forintot. A templomi ruhák mosásáért 20 forintot. A Telekesi alapítványból 5 forintot. 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom