Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)
1. szám - ADATTÁR - Tóth István: Savaria legendái. I. rész - Ovidius sírja-
A Lazius és követői által e sírról és a sírversről adott tudósításban van egy meghökkentő adat. Eszerint a sír fölött, amelyhez az epigramma tartozott Ovidius neve is olvasható volt. Ez adott okot Révay Józsefnek (a pannóniai római emlékek nagy költői fantáziával megáldott, de mindenkor hiteles, filológiai alapokon nyugvó képzeletű, a holt tárgyakat élettel megtölteni képes költő-írójának) arra, hogy egy Savariában állított kenotaphiumot tételezzen fel; illetve, hogy Marót Károly - a magyar klasszika-filológia és mítoszkutatás kimagasló tudós-egyénisége - így foglalja össze véleményét a témával kapcsolatban: „csak azt tudnám nehezen elhinni, hogy az egész sír- és felirattörténetnek ne lett volna magában Savariában valamiféle konkrét alapja, s a hagyomány csak idegenektől, idegenből ráfogott irodalmi misztifikáció lenne. " ai Az már aligha érdemel szót, hogy Marót Károly professzor - a homéroszi és hésziodoszi mitológia európai rangú etnológus és klasszika-filológus kutatója - ehhez a vélekedéshez egy adatolhatatlan „Ovidius" nevű savariai polgár elképzelt savariai sírjáról való vélekedését is csatolja. „Quandoque bonus dormitat Homerus". - Azaz néha még a legtökéletesebb költő, Homérosz, is elszundikál... Magunk sem kételkedünk eme „konkrétabb alap" létében, 22 de e konkrétságba sehogyan sem fér bele a korai tudósítások fent idézett leírása, hiszen az iránt sem lehet kétségnek helye, hogy Ovidiust nem temethették el Savariában, a jelképes sír léte mellett sem hozhatók fel pozitív érvek, a költővel megegyező nevű savariai személy feltételezése esetében pedig nem igen lehetne mit kezdeni a „vates"-szel és a császári harag említésével. Ezen a ponton azonban - úgy tűnik - pontosan tetten érhető tudatos misztifikáció ténye! A sír és az epigramma ugyanis jóval Lazius és Brown magyarországi utazása előtt került elő. A versnek Ovidiusra vonatkoztatása is megtörtént már a 16. században: Ortelius, nagy geográfiai művében már mint Ovidius sírját, sírversét írták le a savariai leletet. Nos, ismerve a humanista tudomány jellegzetes, heurisztikus szemléletét, egyáltalán nem tarthatjuk kizártnak, hogy a verssel jelölt sír halottjában az aranykori költőt felismerő lengyel (?) humanista oly módon kívánta „felfedezését" az utókorra hagyományozni, hogy a rávéste (rávésette) egy, a síremlékhez tartozó kőtömbre. (Hasonló - mai fogalmaink szerint hamisítás számba menő - cselekedetek egyáltalán nem voltak ritkák a humanizmus-kori antikvárius kutatásban. Közismert Budán Bonfini és Galeotto „felirat-hamisító" ténykedése, a sosemvolt „Sicambria" felfedezése, vagy az erdélyi Zamosius - Szamosi (Szamosközi) István - hasonló epigráfiai munkássága.) Lazius, Bruschius, Ortelius, Brown és a többiek pedig - akár a saját szemükkel látták az ily módon manipulált síremléket, akár csak hallomásból értesültek létezéséről, mint pl. Bél Mátyás - jóhiszemű csodálkozással adták tovább a hihetetlennek tűnő legendát, mind több és több egyéni ízzel, új motívummal bővítve az alap-történetét. E feltevés elfogadása - és nem hisszük, hogy ezt a lehetőséget kevesebb racionális érv támogatná, mint a kenotaphiumról szóló elképzelést (Révay, 55
