Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

1. szám - ADATTÁR - Tóth István: Savaria legendái. I. rész - Ovidius sírja-

kus művében, ill. annak E. Lomatzsch által adott kiegészítésében. 20

) Az utolsó két sor kontrapunkt szerkezete - Saepe mtser voluit... sedfrustra ugyancsak kedvelt volt a római sírfeliratokon éppúgy, mint az azok mintájául szolgáló „magas" költészet (pl. Vergilius, Martialis) darabjaiban; Bücheler Anthologia-ja is számos párhuzamát tartalmazza. 2. A vers 1-2. sorában említett divus Caesar Augustus (= „az istenné vált Caesar Augustus") neve meghatározza a versbéli vates élete végének és savariai eltemettetésének lehetséges időpontját. Ez a név ugyanis ebben a formában a hivatalos feliratokon valóban Augustus neve - halála után. Ám egy sírvers nem hivatalos felirat, s a ritmikai kényszer adta poetica licentia folytán e rövidített név jelölhette Augustus bármely utódát egészen Vespasianus i. sz. 69. trónraléptéig. (Nem árt itt ismét figyelmeztetni rá: Savariát csak i. sz. 50 körül alapította meg Claudius császár, ez előtt az időpont előtt latin felirat csak egészen különleges körülmények összejátszása folytán készülhetett a későbbi város területén. Sírvers pedig aligha ...!) - A Caesar Augustus név előtt álló divus = „istenné vált, istenné avatott" kitétel azonban ezt a kört is szűkebbre vonja: a Iulius-Clausius ház uralkodói közül csak azokra gondolhatunk, akiket haláluk után az istenek sorába iktatott a római Senatus. Ezek pedig: Augustus, Tiberius és Claudius. (Gaius Caligula és Nero éppúgy nem kapták meg e megtiszteltetést, mint a Nero meggyilkolását követő „négy császár évének" tiszavirág életű uralkodói: Otho, Gálba és Vitellius.) Ebből következőleg sírversünk legkorábban Augustus halála (i. sz. 14) után, legkésőbb pedig Claudius halála (i. sz. 54) után keletkezhetett. Sokkal későbbi keltezést az nem tesz lehetővé, hogy Nero uralma (i. sz. 5468), illetve az ezt követő nehéz, polgárháborús év - amelynek során a Pannoniában állomásozó hadsereg és a tartomány lakossága egyaránt sokat szenvedett - időszaka aligha teszi valószínűvé egy ilyen típusú síremlék felállítását. (Ne feledjük: Ovidius i. sz. 17-ben halt meg Tomiban. Nero kora már mintegy fél évszázaddal követte ezt az időpontot. Az emlékezet megőrzésére tisztes, de a gyakorlati megvalósításra valószínűtlen időbeli távolság ez.) 3. A vers, a római sírversek nagy többségéhez hasonlóan, nem tartalmaz személynevet, csupán az elhunyt személyére való utalásokat. Ezek: a „vates" szó, a császári harag („divi Caesaris ira") következtében való távozás („cedere") a hazai földről, a hazatérés meghiúsult reménye („voluit patriis occumbere terris") és a savariai eltemettetés („Hie situs est", ill. „hunc üli fata dedere locum"). Vegyük sorra ezeket az utalásokat! 3.a. Vates A szó önmagában - erről később még szó lesz - egyaránt értelmezhető „költő"-ként, de - a szó eredeti jelentésének megfelelően - „jós", „jóspap"ként is. A vers értelmezésének, azaz személyére vonatkoztatásának, kulcsát kétségkívül ez a szó jelentheti: a szövegben adott többi utalás vitathatatlanul 53