Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

1. szám - ADATTÁR - Salamon Nándor: „Született Sárváron, már elég régen ..." - A szülőföld Németh Mihály művészetében és írásaiban -

Plasztikus térképe középpontjában a Vár állt. Távlatos képét adta minden oldalról, kiemelve a torony uralkodó, gúlával fedett tömbjét. A falak, síkfelületek foltszerű mintázásával jól érzékeltette a vakolatrétegek mögött rejtőző múlt időmélységét. Az építészeti elemeket a körformához igazodva rendezte egységgé, a tömör feliratok és monogramja ugyancsak a kompozíció szerves részét alkották. Hasonló szellemben mintázta meg a váregyüttes kisebb, plasztikailag megragadható tagozatait, egy-egy figurával, motívummal alakítva életszerűbbé a látványt (gólya a kéményen; egy boltozat alatt hagyott talicska, csizmás-kalapos parasztember a kapu előtt stb.) A „kapukon" kilépve, bepillantott a Kisközbe, elsétált a Vár alatt, a Vármelléken. A Sylvester utcában a templom klasszicista oszlopsorának ritmusa ragadta meg. A szülőház, a kovácsműhely, a Gólya-híd látványából épp úgy érem született, mint a boltíves parasztporta léckerítéséből. A temető kápolnáit, a tűztornyot, a Rába-hidat (itt lépdel asszonyainak kosárvivő modellje) mintázva jutott el a „változó arc" vonásainak rögzítéséhez. Az ipari épületek, közpaloták formátlan közhelyeiből nem volt könnyű érmet szerkeszteni. Erőfeszítéseiből dokumentumnál több alig születhetett. Gondos mintázással, egy-egy staffázs elhelyezésével próbált segíteni, „művészibbé tenni" a témát. A víztoronyhoz kedves lánykát mintázott, a városháza homlokzatát egy fatörzs-faág beszerkesztésével oldotta fel. Primer élményeinek tisztultabb átiratai éremművészetének későbbi szakaszában jelentek meg. A vár tömbje többször felbukkant. Például a könyvének címet adó Medius mundus-érmen, ahol két óvó-védő kéz ölelésében látjuk viszont az erődítményt. De alkalmi érmeinek főszereplője egyre inkább a fiatal nő lesz, jelképiségét pedig a felirat és valamilyen emblematikus elem teszi kétségtelenné (címer, lant). A lokális témák törvényszerűen szorultak háttérbe. „Nagyszobrászi" feladatok megoldására már nem alkalmasak. Márpedig a temető utcai műteremben nagy feladatok várták, amelyekben a „szülőföld-élmény" csak áttételeken keresztül érvényesülhetett. A „kőben gondolkodó" Németh Mihály számára sem kínálkozott más út, mint az „örök" emberi test. Újra fogalmazta az Évszakok-sorozatot. Kisebb vázlatokkal, kompozíciós kísérletekkel előkészítette nép- és tájrajzi szobrainak jelentős darabját, a Vasi paraszt című, ma a szombathelyi Múzeumfalunál „őrt álló" monumentumot. Előzménynek a Hazatérő parasztpárt tekinthetjük, amelynek férfialakja éledt újra a Hosszú furulyá-n is. Monográfusa helyesen észrevételezte, hogy etnográfiai ihletésű alakjai, más típust képviselnek, mint ismertebb, elfogadottabb „alföldi" sorstársaik. A magvetésre induló zsákos-korsós figura öntudatosabb, kevésbé kiszolgáltatott, tartása a maga erejébe vetett hitet sugároz. Michelangelo Dávid-jának kései, korosabb változata támad fel pórias alakban. Parittya helyett maggal teli zsák nyomja vállát, fején kurta kalap, vaskos lábain szűk nadrág feszül, jövőt kémlelő tekintetében sokat próbált osztály bizakodása tükröződik. 44