Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

4. szám - KÖNYVESPOLC - Szőnyi Eszter - Tonika Péter: Kiss Gábor - Tóth Endre - Zágorhidi Czigány Balázs: Savaria-Szombathely története. A város alapításától 1526-ig

érintve kitér a városfalak, kapuk, utcák, piac épületeire, hogy elérjen végül a külső-belső várig. Míg a város 14-15. századi házairól egyetlen ásatás alapján ugyan, mégis fontos-pontos képünk lehet, a vár építéstörténetét szinte csak alaprajzi adatok elemeiből kellett összerakni (a régészet, a leletek publikálá­sa nélkül, ebben nem képes eléggé segíteni). A középkori történet végén a történész számba vette a győri püspökség Vas megyei birtokait, működését, hasznát, a várnagyokat, a püspökök szom­bathelyi tartózkodását. Fontos dolog ez a város szempontjából (különösen az adók begyűjtése miatt - ezen a téren valóban nagyobb terület központjának számított a püspök vára-városa). Ráadást is kapunk: az ötödik fejezetet. Szerzője Tóth Endre, címe: Ókor a középkorban. Tulajdonképpen a középkori és az lijkori embernek a. római emlékekhez való viszonyáról van szó. Kezdetben valának a legendák. Amit a Szent Márton-hagyományokról ír, megnyerő keveréke a mérlegelő tudomány­nak, a középkori legendaképződés bemutatásának (itt cseppet hiányoljuk a folklórkutatás szakirodalmának mellőzését) és a legendaképződés immár 20. század végi továbbélésének. Különösen a Szent Márton kútja esetében érhe­tő mindez tetten, hiszen, mégha lenne is lehetőség arra, hogy a hagyományok mélyén valamilyen valóságalapot keressünk, a jelenség mindenestől - a többi Szentkúttal együtt - a hiedelmek világába tartozik az etimológia szemszögé­ből nézve. így tekintve a dolgot, szellemesnek, de túl bonyolultnak tartjuk a pannonhalmi legenda szombathelyi eredeztetését - egy egyszerű névmagyará­zat (Panosa-Pándzsa = Pannónia, azaz Szent Márton származási helye) és a konvergencia jelensége mindent megold. Ugyanazon erők hozták létre, kötöt­ték helyhez mindkettőt. A legendaképződés eltérő, nem népi, hanem irodalmi, ha tetszik tudós útját járta a Kézai Simon krónikájában felbukkanó Sabaria, illetve a hozzá fű­zött események láncolata. A Szerző szinte azonosul Kézai Mesterrel, úgy kö­veti a strata Ungarorumon Itáliába... A harmadik változatot - látható vagy megtalált emlékek legendás magya­rázatát - az „Ovidius sírja" meg a diadalív meséje képviseli, alkalmat adva egyben a kövek sorsának meg a korai gyűjtéseknek a bemutatására is. Beiga­zolódik - minden ellenkező híresztelés ellenére - hogy a római romokat nem nagyon látták a föld felett a középkorban: „ásás alkalmából kerülnek elő", ír­ta Clusius. Továbbra is ezt a kutatási módot javasoljuk - hogy a gazdag is­mereteknek az a tárháza, amit a fejezet (valamint az egész könyv) nyújt, egy­re jobban kikerülhessen a legendák bűvköréből. Jó olvasást és elmélkedést kívánunk az igényes olvasónak, higgyék el, megéri. Kelt a győri püspök székhelyén az 1999. esztendőben, Szent Márton napján. SZŐNYI ESZTER - TOMKA PÉTER 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom