Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

4. szám - KÖNYVESPOLC - Szőnyi Eszter - Tonika Péter: Kiss Gábor - Tóth Endre - Zágorhidi Czigány Balázs: Savaria-Szombathely története. A város alapításától 1526-ig

sen tárgyalt 14. sz-i története. Sok mindenről nincs ugyan konkrét adat, mégis kikövetkeztethető (ilyen a városfejlődés fontos tényezőjeként számon tartott piac - amire a település neve tital egyértelműen). A 14. század egyébként is a városiasodás előrehaladásának kora - oppidum, majd civitas terminusokkal jelzik ezt az oklevelek, feltűnnek az önkormányzat fontos elemei (fahinagy már 1318 előtt, esküdtek 1342-ben, a város által kiadott oklevelek, pecsét ­régészként nem ajánljuk a pecsétkép topográfiai tartalmának mindenáron va­ló keresését). És megjelennek a kolduló rendek közül a ferencesek. A „hosszít" 15. századot - a korszakhatárt a könyv a mohácsi vész idejé­vel, 1526-tal jelöli ki - a mezőváros története íveli át, annak ezer és egy vo­natkozásával. Az egész hosszú fejezet mindenestől beleillik a magyar közép­kori városfejlődést kutató modern történetírásba - nem véletlenül szólt a kö­szönet a bevezetőben három kiváló középkoros történészünknek. Szombat­helyt, mint az ún. nyugat-dunántúli városszövetség tagját ismerhetjük meg a privilégium részletes elemzése, a város „soproni" típusú jogi életének bemu­tatása (megint egy kis pecséttannal fűszerezve), a lakosok társadalmi helyze­tének vázolása során - mindig figyelve szőlőre, borra, kocsmára, tréfa nélkül: a városi lét mindennapjaira. Éles logikánkat tovább köszörülve észleltük, hogy a 116. képen Szombathely 12 km sugarú vonzáskörzete némileg ellentmond a szövegnek, amely szerint a piackörzetek (Könnend és Vasvár kivételével) éppen csak érintik egymást - a képen ugyanis Monyorókerék, Rohonc és Kőszeg kör­zete alaposan „beleharap" Szombathelyébe (arról nem is beszélve, hogy az utóbbi kettő szinte fedi egymást). Az ellentmondást nem oldja fel (bár felis­merését jelzi) a körzetek kialakulásának eltérő időpontját felsoroló szöveg. A város viszonyát környezetéhez épületes csetepaték peres emlékei alap­ján lehetett jellemezni. Büszkén jelenthetjük: a tolvajok, útonállók és egyéb gonosztevők sorában a győri püspök 9 szombathelyi jobbágya is szerepel. Szombathely helyzetét élesre állított pillanatfelvételként mutatja a beköltö­zők és a (nem létező) kiköltözők szembeállítása, valamint a társadalmi fel­emelkedés ma talán meglepő alternatívái (házasság vagy tanulás...). A 15. század végi mintegy 1800-2000 lakos közül az ismertek zöme magyar, kisebb része német nevet visel. Mindent összevetve, Szombathely a 15. századra ran­gos helyet vívott ki magának a nyugat-dunántúli régió városainak sorában. A képet tovább fényesíti az egyházi és művelődési viszonyok bemutatása (a két plébánia megléte - ami a korai időkben még nem magától értetődő dolog, a fe­rencesek megtelepedése, az ispotály, az iskola és az iskolázott egyházi vagy vi­lági személyek számbavétele Bécs, Krakkó és Bologna egyetemein bejegyzett „szombathelyi" jelzős hallgatóktól az első ismert magyar földmérőig). Az ötödik alfejezet sétára invitál a középkori Szombathelyen. Sajnos, igen nagyon nem fogunk elfáradni: a középkornak látható emléke alig maradt. Még egyszer összefoglalva - a régész helyreállító-kiegészítő fantáziájának se­gítségével - tekinthetjük át a mezőváros topográfiáját, meg amit építéstörté­netéből sejteni, néha tudni lehet. A séta (kis csalafintasággal, az ókori és a középkori város közti kapcsolatot jelképező) Szent Márton-templomtól indul, a Gyöngyös utcán befelé, a Ferences templomot, Szőkeháza nemesi telkét 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom