Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

4. szám - KÖNYVESPOLC - Szőnyi Eszter - Tonika Péter: Kiss Gábor - Tóth Endre - Zágorhidi Czigány Balázs: Savaria-Szombathely története. A város alapításától 1526-ig

Nyilván nem véletlen, hogy ez a legproblematikusabb fejezet. Rengeteg új kutatási eredményt, információt és ötletet tartalmaz, de itt található a legtöbb, alig-alig valamire támaszkodó hipotézis, logikai játék, belső ellentmondás. Az ok is nyilvánvaló: a nagyon kevés forrás (írott és régészeti egyaránt). Pedig ebben a fejezetben kellene bizonyítani a fő mondanivalót: a római város szakadatlan kontinuitását a magyarok bejöveteléig. Előre bocsátjuk: bennünket nem győztek meg a szerzők. Három sarkalatos módszertani szempontra kívánjuk felhívni a reménybeli olvasó figyelmét. 1. A latin városnév folyamatos ismerete a koraközépkori Európában nem igazolja a folyamatos lakottságot. Fennmaradásában - ahogy azt Tóth Endre meggyőzően kifejti - Szent Márton szülővárosának ismerete volt a döntő, ezt tartotta meg az európai egyházi - és geográfiai - hagyomány. Mi így fogalmaznánk: Savaria (Sabaria) Szombathely az egyetlen dunántúli magyar város, amelynek római kori elődjét a kora- és késő-középkorban is helyesen azonosították. A tényből csak ennyi következik és nem több. 2. Olyan etimológiai modell, amely szerint egy kapcsolatait vesztett, önön levében fövő város elszegényedett lakói semmi régészetileg kimutathatót, elkülöníthetőt nem produkáltak, edénymúvességük a római tradíciók szerint működik tovább, viseletük, szokásaik változatlanok, tárgyaikat a megsemmisülésig használják, nem létezik. A Szerző is elismeri: 5. századi kerámia van a városban, felismerhető, elkülöníthető, még gyártják is. Nyilván van - kell legyen - stratigráfia is. A szomszédos dunántúli városokban ugyanez a helyzet, csakhogy Sopronban, Győrben nagyságrenddel több leletanyaggal rendelkezünk. Ráadásul Sabaria nincs elvágva a világtól, még ha perifériára szorult is, hiszen hosszú és ismétlődő fejtegetések támasztják alá a Borostyánkő-út működését a 7. századig. Lám, a város környezetében a népvándorláskor új és újabb hullámai számos nyomot hagytak. Félreértések elkerülése végett hangsúlyozzuk, biztosak vagyunk abban, hogy az 5-6. században laktak emberek Sabaria területén. Ez nem újdonság: minden valamire való korábbi római város, erőd területén laktak, miért pont Savaria lett volna kivétel? A kérdés nem ez, hanem ennek kimutathatósága (gondos feltárások ki fogják mutatni), nagyságrendje (a véletlen mintavétel Savaria esetében igencsak gyenge lakottságra utal), időtartama (a teljes avar kor Sopron, Győr esetébén is hiányzik a római települések bel teriiletérői). 3. Nem térhetünk ki a Borostyánkő-út már érintett problémája elől sem. Nem a működése, puszta léte a kérdés, hanem a jelentősége. Peremhelyzete miatt épp ebből vesztett az útvonal. A mediteiTán kapcsolatok még a 7. században sem szűnnek meg, Dalmácia és Eszak-Itália az avar korban, majd a honfoglalás után is kapcsolatban marad a Kárpát-medencével. A súlypontok, a fő irányok helyeződnek át. A nyugati kapu értékelődik fel, ezt fölözi le Sopron, Mosón és mögöttük Győr, ezért nem lesz igazi középkori város a Drávától északra sem Sala, sem - valljuk be - Sabaria területén. A regionális központ szerepét Vasvár kapja (jó ideig!), hiszen ott ellenőrizhető az EK87