Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)
4. szám - Tóth Péter: Edvi Illés Pál: „Vas megyei krónikák"
1847/8dik évi országgyűlésre a vasi két követek egyikének ő választatva, e' gyűlésre elment, és kitartóan azon végeztig jelen volt. Mely alkalommal a haza legjelesebb fiaival megismerkedett, szorosabb szövetkezésbe lépett; és vala a 70 választott férfiak egyike, kik 1848. mcirc[iusj 14ikén™ Pozsonyból Bécsbe a királyi udvarhoz, amaz örökemlékezetű kétes járást tették. A forradalom, bekövetkezvén, a honvédelmi bizottmány parancsolt véle, és ő kél rendbeli főhivatalokra lőn alkalmazva; a midőn elsőben a Drávcihoz vezérlendő Vas megyei nemzetőrségnek főparancsnokéivá, miniszterialis rendelet következtében, - azután pedig a felsőbb megyéknek kormctnybiztosává neveztetett ki. És e hivatalkodás Vidosnak életszerepében az utolsó lett, hamar is félben szakasztatott, e rangban ő nem működhetvén tovább, mint november és dec[ember] hónapokban. Végső foglalkozása volt, mellyel SO ezer p[engő]f[orin]t iÁ) utalvány mellett megbízatott lovakat vásárolni a magyar hadseregnek. Mivel az osztrák kormány e szélső megyékben ekkor ismét erőre kapott, tehát V[idos] e hivatalról lelépni kényszerült; sőt honn veszteglése sem levén többé bátorságos, ő bujdoklóvá lett. Futása télen történt, az 1848iki karácson ünnepeiben. Délest Sárvéirról 1 ' 1 egy névtelen levelet vett, melyben neki valamely jóakarója hírül adta, hogy egy csapat horvát katonaság Szombathelyről küldetve és már Sárvárra megérkezve, minden órán Mihályfán termend, őt befogni; melyért rögtön futásra intetik. Vidos szót fogadott az intésnek, és szerencséjére. Mert estvefelé 80 személyzetből álló horvát sereg, egy kapitánytól vezéreltetve, Vidos házát meglepte valósággal; melyet üresen talcdván abba magát beszállásolta, a szomszédban lakó rokon hciznak is jutván horvát vendég. Vidosnak sem tulkait sem borait nem kímélve itt élősködtek javaiból, egy firokonnak társaséigában. Néhány nap múlva aztán a háznak minden ajtait lepöcsételve és a császár száméira lefoglalva távoztak, és visszavonultak Szombathelyre. Vidos hol tcivolban, hol közelben jó barátinál lappangott; tartózkodási helyét változtatta, s az egész telet bujdokolva töltötte, a legkínteljesebb állapotban. Az idő tavaszra kelvén és a magyar kormány kevésig viszont felmerülvén: ő is rejtekhelyéből hazatért ősi jószéigára, hol lakását tartotta. De a nem teljes bátorságos lét miatt ő most sem merészelt mindig honn tartózkodni. És ez az örök bujdoklás, félelem, rendetlen életmód változékony egészség és aggasztó búbánat a haza miatt: őt annyira elgyengítették, hogy az e vidéken akkor pusztítólag uralkodott cholerába esett, mely nála typhussá fajult. Kábultságában is mindig a haza szent ügyével vesződött. Vilcigos pillanataiban fivérének, Dánielnek f elfödözte, hogy minden hivatalos irományait a Somlyó hegyen levő pincéjében ásta el vasládikában, hol azok meg is találtattak. Typhusban csak egy hétig szenvedett, amikor érdemdús életpályája bevégeztetett, aug[usztus] 3. délest 4. órakor, Mihédfán, egy nőrokonának házában, életének 45ik évében. Kimúlása egészen váratlan, lévén, tisztelői és az öszves Vas megyei közönségben annyival nagyobb megilletődést gerjesztett, mivel a szeretett nővért is a görcs mirigy csak pár nappal előbb ragadta el. Hűlt tetemei Mersén 62 az újdon épült családi sírboltban nyu48
