Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

4. szám - Tóth Péter: Edvi Illés Pál: „Vas megyei krónikák"

embert, az orvosokon kívül mások is megnézték, látogatták, és pótolni igye­keztek neki azt a vigaszt, melyet távol lakó vérrokonitól és jó szüleitől nem nyerhetett. Megnéztem őt többször én is, - és (Isten ne vegye panasz néven) az ápolónőnek mindannyiszor nyújtottam egy kis ajándékot. Ott feküdt ez a szenvedő, hetekig, magánkívül, szótalanul, csak néha ébredve és kevés perce­kig feleszmélve. Nagy aggódással féltettük is a Cellen minduntalan átvonuló osztrák katonaságtól, név szerint Dondorf seregétől. Nem kerülte el figyel­möket ez a beteg, sokan bementek hozzá, és megnézték, de soha sem bántot­ták. Már az orvosok sem bíztak életéhez, midőn rajta a halálos nyavalya megfordult, betegünk kezdett mind-mind világosabban eszmélkedni, - evett, ­szólott a bétérőkhez, ráismert a körüle lévőkre, és gyógyulásnak indult sze­rencsésen. De mire felkelhetett és kijárhatott, ebbe majdnem egy évnegyed be­le került. Örömest ment volna hazájába, Bihar megyébe, Nagy Létára,™' de nem volt tanácsos mozdulnia, nehogy a németektől elfogattassék. Tehát csak várt és vesztegelt. Itt érte őt a fegyverlerakás, sőt itt az ősz is. Szívesen táp­láltuk őt, és segítettük. Asztalosság volt kézmíve, tehát beállott egy műhely­be, hogy aztán vándorkönyvet kapván bátorsággal utazhasson. Itt őt nem árulta el a németeknek senki: mi a celli és dömölki népet elég dicséretesen jellemzi. Mégis aztán, mikor a honvédek kutatását igen szorosan fogták, ta­nácsoltuk neki, hogy menjen innét, és meneküljön. Számára útiköltséget is szedve, elbocsátottuk a becsületes derék ifjút, ki e vidéknek oly nagy részvé­tét magára vonta, O is hálaérzelmek között és könnyező szemekkel vett tő­lünk búcsút. Neve: Szánthó József, helvét hitvallású. Szerencsétlen honvéd, hogy szép seregétől örökre el kellett maradnia, de szerencsés, hogy a fegyver­lerakásnak kínjait szendén átaludta. Szerencsétlenek eránti részvétre a szívet nem kevéssé lágyította nálunk a cholera is mely Haynau megjelentével, - mint valami küldött farkas, - vidé­künkön újból kiütött, és különösen Cell vidékén néhány fdiáimban, július és augusztus havak folytán leginkább, siralmas pusztítást tett. Volt olyan na­pom, hogy csak egy helységben, káplánommal együtt choleras halottat, ötöt késérünk temetőbe. E, mirigynek áldozatul estek számos családatyák, anyák; ennek lett áldozatja Vidos József* 7 is, augusztus első napjaiban. Némü öröm­hírképpenjött közben, távolból hallanunk, hogy a honba betört oroszok e mi­rigyben legyekként vesznek és hullanak. 22. § VIDOS JÓZSEF VÉGÓRÁI ÉS JELLEMZÉSE. [117-121. p.] Vidos József (Koltai) Kemenesi Mihálfán 58 közbirtokos; az 1825-1842 éve­ket huzamosan Vas megyének hivatalos szolgálatában töltötte mint jegyző és végre négy évig első alispán, - mely ranggal Vas megye, őelőtte evangelicus polgárt még soha nem tisztelt meg. 1842 után öt éveken át magánéletet foly­tatott, egész hévvel a mezőgazdasággal mulatkozván. Ama római Consul Fabricius példájára sokszor láttatott ő a néppel vegyest mezőkön járdalni, ut­cahosszanta ekék után menni, és kezében béres ostort suhogtatni. - Az 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom