Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)
3. szám - KÖNYVESPOLC - Székelyné Török Tünde: Ki kicsoda Szombathelyen? 1998
sodik részben ezzel körülbelül százan éltek. A szerkesztőbizottság itt változtatás nélkül adja közre a bemutatkozó írásokat, a lexikon szócikkeit viszont szerkesztik az előző kiadványokban alkalmazott egységes rövidítések segítségével. Akár zavaró is lehetne, hogy részben szakít az országos kiadvány hagyományaival: például a megszokott F. m. (főbb művei) helyett az Fm. (fontosnak tartott munkák) kifejezés szerepel. A módosítás mégis indokolt, hiszen - egyetlen városról lévén szó - a válogatás szempontjai is mások: szélesebb, nem csak a publikációi, szerepei, rendezései, stb. révén ismert kör számára nyújt bemutatkozási lehetőséget, így a tevékenység kifejtésére szánt tér is tágabb. Ugyanakkor kiemeli a munkahelyeket (M.), a főbb eredményeket (Fe.), a kitüntetéseket, díjakat, elismeréseket (K.) és a közéleti tevékenységet (Ké.). Ezen túlmenően érdemes lett volna egységes szerkesztési elveket érvényesíteni a fontosabbnak tartott művek, alkotások felsorolásánál is. Az országos Ki kicsodában a cím mellett (nyilván a helyszűke miatt) általában csak a kiadás éve, esetleg a műfaj megnevezése és a szerzőség fogalmának pontos jelölése szerepel. A szombathelyi kiadványban ennél sokkal változatosabb a kép: találkozhatunk cím és kiadási év (pl. 90. p.), cím - műfaj - kiadási év (pl. 79. p.), cím - kiadás helye - éve (pl. 78. p.), cím - kiadó - kiadás helye - éve (pl. 34. p.) variációkkal, sőt előfordul, hogy a közlésre kiválasztott adatok egy szócikken belül is eltérőek (pl. 34., 50. p.). Pedig az egységesen szerkesztett, lehetőség szerint minél több adatot feltáró bibliográfiai apparátus egy újabb szempont szerinti tájékozódást is biztosíthatna használóinak. A lexikonban szereplők névsorából szinte lehetetlen az összeállítás szempontjaira következtetni (a szerkesztőbizottság mellett a közléssel élni kívánók és az attól elzárkózók szerkesztői szerepe legalább olyan hangsúlyos), így csak bizonytalan sejtések, feltevések fogalmazhatók meg. A szombathelyiség fogalma megegyezik a pillanatnyilag itt élők névsorával? Ahhoz, hogy a „városunk meghatározó személyiségei" jelen legyenek, nem kellene a város, a megye, sőt az ország határain is kívülre tekinteni? Biztos, hogy csak a kérdőívet kitöltők és nem kitöltők számlájára írható az egyes szakmák (pl. orvosok) túlzott jelenléte? El kellene dönteni, hogy érdemes-e ragaszkodni a merev földrajzi határokhoz, vagy célszerűbb a szélesebb körből való válogatás, amely egyúttal szigorúbb szempontok érvényesítését és a kötetben való szereplés rangját is jelenthetné a 2002-re ígért új kiadásban. SZÉKELYNÉ TÖRÖK TÜNDE 93