Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

3. szám - IN MEMORIAM - Kiss Mária: Töretlen hittel és alázattal szolgált. - Bárány László (1925-1999) -

TÖRETLEN HITTEL ÉS ALÁZATTAL SZOLGÁLT - BÁRÁNY LÁSZLÓ (1925-1999) ­Váratlanul érte halálhíre mindazokat, akik ismer­ték őt. Bár egészségi állapota az utóbbi években meggyengült, mégis töretlen hittel, alázattal vé­gezte papi szolgálatát, és arra törekedett, hogy maradéktalanul ellássa azt. Bárány László címzetes kanonok, magyarsze­csődi plébános 1999. június 2-án eltávozott közü­lünk. Kőszegen született 1925. június 24-én. Is­koláit szülővárosában végezte. Itt érettségizett a bencés gimnáziumban. Kitűnő tanuló és jó tor­nász volt. Kiváló eredményt ért el a matematiká­ban és fizikában, mégsem lett tanár. Tanulmányait a Szombathelyi Papneve­lő Intézetben folytatta, 1948 júniusában szentelték pappá. Főpásztora Zala megyébe küldte káplánnak, majd újperinti lelkészi beosztás után Molnasze­csőd plébánosa lett. Negyven évig - haláláig - szolgált ebben a községben. Bárány kanonok urat nemcsak buzgó papként ismerték, hanem mint helytörténészt is számontartották. Érdeklődése sokirányú volt, publikációi is ezt tanúsítják. Leginkább a művészettörténet érdekelte. Foglalkozott régésze­ti témákkal is. A helytörténet, a műemlékek szeretetét szülővárosából, Kőszegről hozta magával. Már gyermekkorában felkeltették érdeklődését a város építészeti szépségei. Félévszázados papi jubileuma alkalmából, 1998. június 28-án, a magyarszecsődi plébániatemplomban mondott prédikációjában emlékezett meg szülővárosáról, Kőszegről. Szólt a város szellemi életéről. Megemléke­zett a Jézus Szíve templomról, amely Bárány kanonok úr születésekor alig három évtizedes volt. A templom nagy hatással volt rá a maga újszerűségé­vel, új szellemi és lelki hangadásával. „Kitörölhetetlen életemből a kőszegi Jézus Szíve templom finom külső megjelenése, belső imádságos hangulata. Hatása alatt nőttem fel." - említette meg aranymisés szentbeszédében. Eb­ben a templomban keresztelték, itt bérmálkozott, ebben a templomban szen­telte pappá Kovács Sándor megyéspüspök Szent László király ünnepén, 1948-ban. A történelmi mvilt, a művészi szép iránti érdeklődést, annak értékelését, a kutatás örömének felfedezését ugyancsak szülővárosának köszönhette. Kő­szegen tanulta megismerni szűkebb pátriájának, szülőföldjének történetét. Itt hangolódott rá a múlt szeretetére, a művészi szép és egyben az etikai szép, a jó értékelésére. Belső indíttatást érzett arra, hogy többet ismerjen 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom