Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

3. szám - ADATTÁR - Torjay Valter: Néhány megjegyzés a szombathelyi Szent Márton úti temető sírköveiről és sírépítményeiről. I. rész - Későbarokk-copf, romantikus, neogótikus és neoromán sírkövek -

A már említett neogót és neoromán köveket leszámítva ugyanitt található régi kövek között több romantikus is található. Nehezen rekonstruálható az a teljesen szétesett darab, mely talán a sírkő előtt sirató női figurát mutatott, s talán ide tartozott egy szépen faragott, akrotérionokkal díszített íves oromzat is. Ezt is sürgősen biztonságba kellene helyezni, mert a női fej hamarosan teljesen „elolvad". (9. kép) A következő, szomszédos emlék is szétesett, méghozzá néhány éve. Az alacsony, oktogonális keresztmetszetű pillért hasonló feliratmező metszi ke­resztbe, alighanem egy mintakönyv ötletének köszönhetően. Varga Károly nevét és elhunytának 1881. december 22-ei dátumát csak a legnagyobb erő­feszítéssel sikerült kiolvasni Bonczó István barátom „nedves zsebkendő" trükkjének köszönhetően. Ez a kő teljesen rendhagyó darab, összeállítása pedig nem kerülne nagy erőfeszítésbe. Némi konzerválás segítene rajta. Elmetszett, széles alapzaton, melyet erős párkány zár, áll az a pazarul fa­ragott sírkő, mely Nikits Francz (3. ábra) 1860-as elhunytát jelöli. A tömb­szerű középrészt gazdag plasztikus oromzat zárja le, oldalt legyezősen, barok­kosán csavarodóan alakított akrotérionokkal, fent középen volutás-növényi formákkal. A felirat feletti részt pedig a hit-remény-szeretet szépen faragott jelképei - szív, vasmacska, olajág - töltik ki. 19 Mind a faragás, mind a tég­lányalakú felirat iszonyú állapotú. Ez a kő - Raffensperger Ignác munkája ­sem maradhat sürgős védelem nélkül. A kör A/6-os parcella felöli oldalán áll még egy copf síremlék. Iskolapélda ez a szép obeliszk (10. kép). A hasáb alakú talapzatban nagy, lapos korong található, s alulról-felülről párkánnyal zárt. A felső rész meredek csonka gú­lája legfelül már erősen pusztul, illetve hátul is. A hosszúkás feliratmező alul guttákkal - cseppdíszekkel - zárul, titkait eddig nem sikerült feltárni. Felette koszorúba foglalt kereszt faragványa teszi teljessé ezt a diszkrét és nemes szépségű emléket. Ami magát a központi feszületet illeti, az több kor kezemunkáját hordoz­za. Az alsóbb részek: a rozettás-volutás alapzat a vanitas-szimbólumokat hor­dozó puttókkal és a sirató Máriával egyazonfajta homokkőből készült a 19. század elején, klasszicizáló, részint barokkos stílusban. A feszület egyértelmű­en kiegészítés, feltehetően ugyanezen század utolsó harmadából. Szilágyi Ist­ván 1975-ben megjelent cikkéből 30 kiderül, hogy az 1960-ban készült fényké­pen még látható a temető központi kálváriájának feszülete - feltehetően az eredeti -, a mai - múlt század végi - feszület tehát ezután kerülhetett helyé­re. Az 1975-ben még olvasható dátum - 1818 - valóban a készülés időpontja lehet stíluskritikai szempontból is. Kérdés: Hol van az eredeti - legalábbis annak látszó, 1960-ban még meglévő - Krisztus? A cikkben szereplő fotókat Szabó Gábor készítette, akinek ezúton szeret­nék köszönetet mondani önzetlen segítségéért ill. Bonczó Istvánnak a teme­tőről adott felvilágosításokért és az 1988-as készítésű fényképeiért. 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom