Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

1. szám - HORVÁTH BOLDIZSÁR EMLÉKEZETE - Simon V. Péter: Horváth Boldizsár, a népképviselő

volt. Horváth Boldizsárnak személy szerint is kellemetlen lehetett, hogy az országgyűlési határozat betűje szerint és az igazságnak megfelelően kellett ítélnie megyebéli követtársai felett. A tíz vasi követ közül ugyanis a közismert okokból hiányzó Batthyány Lajos grófon kívül távol maradt az országgyűlésből Bezerédj László, Hettyei István, Reiszig Alajos, Szapáry Antal és Békássy Imre is, s Horváth Boldizsár egyedül az utolsó távolmaradását magyarázhatta azzal, hogy Békássy Vas megye váratlan gyorsasággal bekövetkező ellenséges megszállása folytán egész egyszerűen otthon rekedt. A bizottsági ülésben ehhez még azt is hozzáfűzte, hogy Békássy veje és fia a honvédsereg tisztjei, jószágait pedig a császári közegek lefoglalták, „mely körülmények szeplőtlen politikai múltján kívül a haza iránti hűségét eléggé igazolják."

13 Az igazoló-bizottság jelentéstételére a március 23-i, 24-i és 25-i üléseken került sor. Horváth Boldizsár előadását rendkívüli érdeklődés és feszült várakozás kísérte a ház mindkét oldalán. Nem az árulóvá vált Szentkirályi, a bécsi barikádról angolosan távozó Eötvös, a Kossuth megbízásából Londonba távozott Pulszky mandátumának sorsa, vagy éppen a vasi képviselők távolmaradásának okai izgatták a képviselőket és ingerelték szinte pattanásig békepártiak és radikálisok kedélyét. Minden jelenlévő a „legnagyobb magyar" nevének elhangzására várt. Széchenyi kényszerű kiválását a politikából annak idején rosszízű sajtópolémia követte. Elsőként Dessewffy Emil gróf lapja, a konzervatív „Figyelmező" adott hírt Széchenyi tragikus állapotáról és Döblingbe távozásáról. „Gróf Széchenyi megőrült", jelentette a lap 1848. szeptember 6-án, s rögtön kommentálta is a nemes egyszerűséggel megállapított diagnózist: „Nem volna csoda, ha azon gondolat, hogy e szép hazának ... egy általa mindig hibáztatott politika ... következésében el kell veszni, őrültté tette." A radikális „Marczius Tizenötödike" másnapi száma ellenkező előjellel, de nem kevésbé igaztalanul tárgyalta „a grófúr rejtélyes elutazását": „Mi ítéletünket kimondjuk, hogy gr. Széchenyi elutazása a legnagyobb megrovást érdemel minden esetben... Lehet, hogy e sorainkat némelyek tán gyöngédtelennek fogják tartani. Ez - meglehet - igaz, de uraim, oly időket élünk, midőn a gyöngédség igen könnyen gyöngeségül használtatik fel.. ."

u Az álláspontok nem hogy közeledtek volna, még jobban eltávolodtak Széchenyi és a politikai helyzet megítélését tekintve az elmúlt fél évben. A behódolás és a végleges szakítás párthívei egyaránt úgy vélték 1849. március 24-én, hogy Széchenyi távollétének igazolása, illetve az igazolás megtagadása lehet az alkalmas ürügy a döntő összecsapásra. Ezzel természetesen a mandátumvizsgáló-bizottság jelentést tevő elnöke is tisztában volt. Jól tudta, hogy elegendő egyetlen elhibázott szó, elvétett hangsúly és elszabadul a pokol. A szembenálló felek indulatait és érvrendszerét ismerő Horváth Boldizsár fejében azonban még valami megfordult. A politikai érdekek felett álló magasabb erkölcs és igazság kényszerítő parancs következtében mindenképpen meg kellett akadályoznia, hogy Széchenyi István nevén és becsületén 27