Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)
2. szám - ADATTÁR - Csák Zsófia: Szombathely város díszpolgári oklevele 1926-ból. - „Díszpolgára vagyok ennek a városnak, apródja akarok lenni ennek a királynőnek" - Vass József dr. -
gyei Magyar Színházi Társulat is a színház tulajdonjogáról. A világháború s az ezt követő évek (forradalom - ellenforradalom) lehetetlenné tették az építkezési tervek megvalósítását. A képviselőtestület átérezve annak felelősségét, hogy a városi hivatalokat szétszóilan a közérdek sérelme nélkül tovább már nem lehet működtetni, 1925. május 4-i közgyűlésén elhatározta, hogy a régi városházát nem csak átépítteti, de a volt színházi résszel, plusz egy emelettel is kibővítteti. Az átalakítás és kibővítés tervét valamint a költségvetést Niessner Aladár műszaki tanácsnok és Tóth János főmérnök készítették el. Az átépítési munkálatok - melyre a város 3.000.000 koronát irányzott elő - 1925. május 25én megkezdődtek. Már az indulásnál látszott, hogy a decemberre ígért átadási határidő nem tartható. Többszöri módosítás után az 1926. augusztus 10-i építkezési befejezés maga is rekordnak számított. De hátra volt még a berendezések elkészítése, illetve a hivatalok beköltözése. Ez időben határozta el a város vezetősége, hogy a kibővített és átalakított székház felavatási ünnepségét díszközgyűlés keretében 1926. november 11én, Szombathely védőszentjének, Szent Mártonnak napján tartják. Az eseményt kettős ünnep rangjára emelve, ez alkalommal nyújtják át díszpolgári oldevelét Szombathely legújabb megválasztott díszpolgárának, Vass József miniszternek. Méltóbb időpontot a díszoklevél átadására a képviselőtestület nem is jelölhetett volna ki, hiszen a miniszter közreműködésével Szombathelynek juttatott 500 millió koronás állami támogatásnak jelentős szerepe volt a székházbővítési program megvalósításában. Továbbá november 11ének, Szent Márton napjának kijelölése az oklevél átnyújtására szintén találó volt, hiszen a köpenyét a koldussal megosztó szent jótékony cselekedetéhez hasonlóan Szombathely város elesettjei többször is érezhették a népjóléti miniszter kegyes, felkaroló támogatását. Az 1925-ös építkezéskor rábukkantak az 1879-es „Emlékokmány"-ra is, melyet Grimm Károly polgármester készíttetett a tanácsháza avatása alkalmából, s felolvasása után egy bádogdobozba helyeztek, majd a forgalomban lévő ércpénzek társaságában az épület jobboldali feljáratánál befalaztak. 8 Az Emlékirat az építkezés és előzményeinek összegző története mellett megörökítette Vasvárai egye akkori egyházi és világi méltóságainak, a város elöljáróságának, tisztikarának, képviselőtestülete minden egyes tagjának és a legtöbb adót fizető városi polgároknak neveit is. Ezen okmány napvilágra kerülése után a város vezetősége elhatározta, hogy elődjeit követve az 1925-1926-os építkezést dokumentáló új emlékokmányt készítenek, s a székházavatási egész napos ünnepi program összeállításánál is szem előtt tartják az 1879-es ünnepség forgatókönyvét. A VENDÉGEK ÉRKEZÉSE A megyeházán, a Horváth Boldizsár utca 17-es szánni épületben és a városban szétszóilan elhelyezett városi hivatalok 1926, szeptember első napjaiban vehették birtokukba új helyüket a kibővített központi városházán. November 3-án már postázhatták is a Kiskos István polgármester aláírá70