Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)
2. szám - ADATTÁR - Kosztolánczy Tibor: Újabb adalékok a Szombathelyt ért 1945. március 4-i légitámadáshoz
tűnt a fal a szoborral együtt, helyén három méter mély, öt méter átmérőjű lyuk keletkezett. Napok múlva a bombatölcséit szemlélve, annak mélyében egy katonai bakancsot észleltem, kivettem, de a bakancsban egy bokában levágott lábfej volt. (Ezt egy másik bomba robbanása röpíthette ide.) Ekkor vettem észre, hogy a bombatölcsér mélyén, földdel félig takarva, arccal lefelé fordulva épségben fekszik a Mária-szobor. Majdnem azon a helyen, ahol állt, attól másfél méterre. A kis gipsz szobor épségben maradása fizikailag megmagyarázhatatlan, hiszen ellenállt annak az irdatlan pusztító erőnek, amely darabokra szaggatott minden nemű acél és beton erődítményt, építményt. A Szűz Mária-szobrot lakásunk ékeként 1945. március 4-i állapotában őrzöm. Katolikus vallási meggyőződésem mellett a szobor csodálatos megmaradásának megítélést azokra bízom, akik most tudomást szereznek ezen, a fizikai törvényekkel csak nehezen alátámasztható történésről." E közlemény bevezetőjében említett - 1997-ben megjelent - tanulmányom mellékletében közreadtam néhány légifotó-nagyítást, melyek segítségével jobban be tudtam mutatni az 1945. március 4-i légitámadás következtében keletkezett szörnyű károkat. Akkor a teljes légifelvételek bemutatására nem volt lehetőségem. A résznagyítások közzététele után többen megkerestek levélben és személyesen is, hogy a fényképek beszerzéséről tájékoztatást nyerjenek, s kérték, hogy azokat láthassák. Tapasztalva az azóta sem lankadó érdeklődést, úgy találom a legjobbnak, ha a birtokomban lévő három légifelvételt ezen ismertetőhöz is - eredeti nagyságban - mellékelem. A felvételek eredetijét az angliai Keele Egyetemen 8 tárolják. A kért légifelvételt a pontos hely és idő megjelölése után azonosítják, s megrendelés esetén - bizonyos költségek felszámításával - 22x22 cm-es méretben megküldik. Az első felvételt 9 az amerikai légierő 1945. március 8-án készítette, a hóesés miatt nem a legjobb minőségben. Szombathely nagy része látható rajta 9.100 m magasságból. A másik kettőt 10 1945. március 23-án exponálták 6.380 m magasságban, ezek birtokában tervezték meg a március 26-i - utolsó - támadást a vasútállomás és környéke ellen. A fotófelderítő repülőgép a személy- és teherpályaudvar fölött repülve készített egy-egy fotót a Zanati úti aluljárótól észak, illetve dél felé. Keletre látszik az akkori Szombathely a Pick-tel épig, nyugati irányban a Nagytemplom és a Sorok utca által meghatározott vonalig. E két utóbbi felvételen jól fellelhetőek a bombarobbanások okozta kráterek, s kis keresés után a találatot kapott házak romjai. Remélem, hogy az itt feltárt néhány új kutatási eredmény hozzásegíti a Tisztelt Olvasót az 1945. március 4-én történtek árnyaltabb megismeréséhez. óó