Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1999. (Szombathely, 1999)

2. szám - MŰHELY - Benczik Gyula: A szemtanú hitelességével. - Beszélgetés Kosztolánczy Tiborral -

tott a Vasvármegyei Múzeum könyvtárába, s onnan hordtam a könyveket egymás után, s olvastam mindent, ami a koromnak megfelelő volt. A front közben közeledett, megjelentek fejünk fölött a szövetségesek repülőgépei, ennek ellenére megkezdődött 1944. szeptember 11-én az oktatás a Szombathelyi Premontrei rendi Szent Norbert Gimnáziumban, ahol tanulmányaimat folytattam. Csak október 15-ig jártunk iskolába, mert azt átalakították hadikórházzá, meg a hadihelyzet sem tette lehetővé az oktatás folytatását. Ha tehettem, segédkeztem a bombázások után a rend fenntartásában, mert a romeltakarításban és a mentésben koromnál fogva nem vehettem részt. Jól emlékszem, hogy október 21-én az Eötvös utcánál a Nádasdy utca keresztben egy szalaggal el volt zárva, s engem azzal bíztak meg, hogy innen a bombázott területre csak azokat engedjem be, akik ott laktak. Nekem ott - a tízéves Idsfiúnak - mindenki szótfogadott. Ha arra járok, mindig eszembejut az állampolgári fegyelem itt megnyilvánuló magas foka. Szigorú iskola volt a Premontrei, én meg nem lettem sokkal jobb, de azért megvoltunk egymással. Nem voltam eltanuló, de jó jegyeket kaptam mindig földrajzból, természetrajzból, magyarból, történelemből, hadilábon álltam a matematikával, a latin és francia nyelvvel. A nyelvekkel kapcsolatos nehézségeim később is megmaradtak, de az élet furcsa fintora, hogy amikor egyetemre kerültem, s a matematika szakmám része lett, örömmel tanultam, sőt meg is szerettem. 1948 őszétől - az iskolák államosítása után - már az Állami Nagy Lajos Általános Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, s az általános zűrzavarban és anarchiában, ami akkor uralkodott, szerény fegyelmezetlenségeim már fel sem tűntek. Többet is tanultam, szégyellni kezdtem ugyanis, ha néha felkészületlen voltam, s mire érettségire került a sor, elég jó tanuló lettem. Az államosítás után állandósult a tanárhiány, ezért előfordult, hogy az elmaradt órák helyett az udvaron futballoztunk, volt, amikor egész délelőtt. Bár több sportágban otthon voltam, de az igazi, az örök szerelmem: a foci, sok mindennel megajándékozott, amit az életben hasznosíthattam. Erősítette a testet, gyors gondolkodásra és helyzetfelismerésre, az adott szituáció azonnali - legjobb - megoldására ösztönzött. Itt vált énemmé, hogy az utolsó pillanatig van remény a labda megszerzésére: az életben soha nem szabad idő előtt feladni azt, amit el akarsz érni. Az érettségim jól sikerült, mehettem volna bármilyen egyetemre, én a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karát választottam. Az eddigiekből világosan kiderült, hogy humán érdeklődésű volt, mégis műszaki pályát választott... Ennek több oka volt. Édesapám - 1945 után - a Vasvármegyei Elektromos Művek Részvénytársaságnál (ahogy itt mondták: a villanytelepen) dolgozott, bejáratos voltam oda, ismertem az egész vállalatot, meg az embereket. Egy évet fociztam is az Elektromos ifiben. Tetszett a munkások közt kialakult baráti viszony, amely a jó munkahelyi légkör alapja. Amikor döntenem kellett, az 24