Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

1. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Szily püspök kánoni vizitációja Kőszegen, 1780. III. rész

nejénél. Ennek kamata 6 forint, ezért a kőszegi plébános az alapítványo­zó szándékára évente 12 misét köteles bemutatni. A 10. alapítványt Odor György polgár tette a városi magisztrátus be­leegyezésével 1773-ban. 100 forintot helyezett el 6 százalékos kamatra Takáts Judit egykori özvegynél, aki jelenleg Czeglédy Lászlóné. Azzal a kötelezettséggel, hogy a kőszegi plébános az alapítványozó szándékára minden hónapban egy misét mutasson be. A 11. alapítványt néhai Teütsh Tamás özvegye, Kisspertin Anna tet­te, amennyiben a város magisztrátusán keresztül Togelmayr Simonnál 50 forintot helyezett el 6 százalékos kamatra. Szándéka, hogy ennek ho­zadékából, amely 3 forintot tesz ki, a kőszegi plébános az év folyamán 6 misét mutasson be az alapítványozó és férje lelki üdvéért. A 12. alapítványt néhai Tekintetes Benők Mihály erdélyi udvari taná­csos 1776. évben tette. A városi magisztrátuson keresztül 100 forintot helyezett el Arthner Máté polgárnál és az ő nejénél 6 százalékos kamat­ra. Kérése, hogy annak évi 6 forint kamatjából a plébános minden ne­gyedévben egy misét mutasson be. Az ötödiket pedig az alapítványozó halála évfordulóján, július hó 26-án örökös jelleggel mutassa be az ő lel­ki üdvéért. Mindezekről egy táblázat ki van helyezve a sekrestyében. Ezeket a miséket a kőszegi plébános részben maga, részben káplánjai által, vagy azok akadályoztatása esetén más papokkal végezteti el. A felsorolt pénz­tőke - az Adelffy alapítvány kivételével - a magisztrátus kezelésében és kihelyezésében van. Ezenkívül minden szombaton a Méltóságos Eszter­házy herceg várában a plébános misét mutat be, vagy gondoskodik arról, hogy néhai Eszterházy Pál alapítványozó szándékára mise mutassék be, ezért 12 urna, vagyis akó bort kap. SZENT EREKLYÉK A kőszegi plébámatemplomban nincsenek olyan ereklyék, amelyeket nyilvános tiszteletre helyeznének ki. Van azonban a Szent Keresztnek egy kis részecskéje öntött fém ereHyetartóban, amelyről hivatalos irat van és rendszerint a temetőkápolnában őrzik. BÚCSÚENGEDÉLYEK 1. A kőszegi plébániatemplomban néhai Tekintetes Adelffy Antal által 1753-ban alapított Szentháromság Egyesület az Apostoli Szentszék­től 1755-ben hármas búcsúengedményt kapott, mégpedig egy teljes búcsút továbbá két évre és negyven napra szólót, végül egy hatvan na­posat. Az Egyesület nyomtatott könyvecskéje bőven tárgyalja, hogy milyen módon és milyen napokon élhetnek ezzel a hívek. 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom