Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

4. szám - ADATTÁR - Gyurácz József: A hagyományos kovácsszakma élete és elmúlása Bük nagyközségben

Gyurácz József (1895-1957) felsőbüki kovácsmester és családja 195o körül. Balról: Gyurácz Józsefié (1900-1978), dr. Gyurácz Ferenc (1921-1998), Gyurácz József, iß. Gyurácz József, a szerző (1927- ), Kisherk Jenőné szül. Gyurácz Ilona (1923- ) Meg kell még említenem a kovácsmester öltözékét. Inge kékfestő anyagból készült. Tavasztól őszig mindig feltűrt ingujjal dolgozott Apám. Az ing ujját azonban nem kifelé tűrte fel, hanem befelé, hogy a rápattant szikra lepattanjon róla. így az nem égett ki. Télen sem viselt csizmát (csak ünnepnapon), hogy a szikra a csizmába se eshessen. Általában melles kék kötényt viselt, csak forrasztás, izzó vas művelése előtt vette fel a bőrkötényt. Sapkát a nyári izzó melegben is használt a kormos, füstös műhelyben. A NEHÉZ FOGLALKOZÁSBAN MI VOLT A SZÉP? Apám nem cserélt volna más szakma művelőivel. Szép és hangulatos volt naponta hallani a kovácsüllő csengő hangját, zenéjét. Külön ritmusos ütések voltak a vas megmunkálása közben, különösen két kalapácsos művelet esetén. Saját örömére és a jelenlévők szórakoztatására is elhangzottak ritmusok. A másik szép látvány egy-egy ló precíz megvasalása. Öröm volt ránézni az ápolt patára. Persze, ez sem volt mindig egyszerű munka, de látványos. Nyáron egy valakinek leveles faággal kellett legyezni a vasalandó lovat, hogy a sok légy ne csípje, ne csapkodjon a farkával. Voltak idegesebb természetű állatok is. Gyakran nem viselték türelemmel a vasalást, állandóan elkapták a lábukat, egy-kettő néha rúgott is. Ilyenkor alkalmazták a „pipát". Ez egy kalapácsnyél vastagságú és hosszúságú fából állt, amelynek egyik végén 10-15 cm átmérőjű hurkot képező madzag volt felerősítve. Ebbe a hurokba fogták és megcsavarták a ló szájának fel73