Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

4. szám - ADATTÁR - Gyurácz József: A hagyományos kovácsszakma élete és elmúlása Bük nagyközségben

Ezután Üjan segédkeznie kellett nagyapámnak. Az ő ifjúkorában - talán a régi céhrendszeri szabály alapján — élt még a vándorlegénység szokása. Az ily módon gyűjthető tapasztalatot nagyon fontosnak tartották, így kellett tehát neki is a háztól távoznia 17-18 éves korában. Kismartonban kötött ki, s ott dolgozott egy jó mesternél mhidaddig, amíg az I. világháborúban be nem hívták katonának, lovastüzérként. Itt a műhelyben dolgozott, lovakat patkolt. Kismartonban vált igazi szakmunkássá. Innen hozta a német nyelvtudást és a német szaknyelvet, mint pl. a setzhammer, a zerkli, a steszli, a rundérozó, stb. nevét. Az erősen szikrázó vas nem szikrázik, hanem „hitzül", egy menetes vasat nem csavar valamibe, hanem srófol. Idehaza, a háború után már Ő lett a mester, nagyapám csak nagyritkán szólt, mint tanácsadó, és a nagykalapáccsal csak segítője volt „mesterének". A MESTER MUNKARENDJE Az ismert mondás szerűit a jó gazda látástól vakulásig dolgozik. Ha ez igaz a gazdálkodóra, még inkább érvényes volt a kovácsszakmában. Hiszen ha a gazda napnyugta után adja be az ekevasat élesítésre, annak napkeltére, mire a gazda ismét szántam indul, már élesnek kell lennie. Unalmasnak nem nevezhető a kovácsmunka, százféle típusú és nehézségi fokozatú műveletet kellett végezni. Egyébként munka egész évben folyamatosan akadt, ha nem is azonos mennyiségben. Mégis voltak tipikusan évszakos munkák. Télen a csákány, a fejsze élesítése volt ilyen vagy a fűrészmetszés (élesítés) az erdei favágási munkákhoz. A lovakat téli patkóval látták el. Ez főleg a téli erdőre járók, valamint a molnár lovamái volt fontos. Ez utóbbiak hetente járták végig a falut, malomba szállították a gazdáktól a búzát, és házhoz vitték a lisztet, darát stb. A téli patkó abban különbözött a többitől, hogy ennek sarka nem a saját anyagából készült, hanem csavarmenetet vágtak a sarok számára, hogy abba kb. 8 cm nagyságú, vastagabb, de hegyes végű sarkot „srófoljanak". Ha ez elvásott, kicsavarva újat lehetett bele csavarni. Ezt nevezték „élesre vasalásnak". Téli munka volt még a sima, nyári patkók előre gyártása, hiszen erre az egyéb nyári sürgős munkák mellett gyakran nem volt idő. Tavasszal a vetőgépek javítása, karbantartása volt a legfőbb feladat, a boronák és a „gurgatók" (hengerek) üzemképességének biztosítása mellett. A kapálási időszakban gyakran kellett a kapát élesíteni, beállítani, vagy éppen forrasztani. A nyár legfontosabb munkái közé tartozott a kasza megfelelő beállítása, hogy az „nagyra" se álljon, meg „kiesne" se. Ha nagyra áll, akkor egy 68