Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

4. szám - ADATTÁR - Varga József: Vratár Jóska, a Lendva-hegyi betyár

így a felesége. — Hagyd már abba a nyavajgást! — mordult rá keményen a férje. - Nincsen nekem semmi bajom a gyomrommal. Ha lenne, akkor kinn ülnék az árnyékszékben. Csak nem tudok aludni. - Jaj, Istenem, biztosan valami baj ér berniünket - sóhajtozott az asszony. Azt álmodtam, hogy mi ketten arattunk a mezőn. Olyan szép ro­zsunk nőtt a Teleken, hogy olyant még életemben sohasem láttam. Két méter magas volt, s talán még hanninccentis fejek is voltak a sárgálló szárakon. De akárhogyan is próbáltuk learatni, nem fogta a kasza. En imádkoztam, kértem a jó Istent, hogy segítsen rajtunk, kend meg károm­kodott, persze csak úgy szokásból, szójárásból, de semmi sem használt. Aztán hirtelen megjelent egy szakállas ember, ismeretlen, s azt mondta, hogy ezt a gabonát mi nem érdemeltük meg. Osszeölelte az egész táblát, annyira megnyúlt a két karja, és egyszerié elvitte minden termésünket... - Bolond vagy te asszony, meg az álmod is az. Hogy lehet ilyen őrült­ségeket álmodni? - Nem tudom, Péter, de nagyon félek, hogy holnap, amikor kime­gyünk a földre a két kaszával aratni, nagy baj ér bennünket - sopánko­dott a felesége. - Nem lesz semmi baj. Minden el van már előre készítve. Hoztam ha­za egy hordó bort a hegyről, az ott van a külső kamarában. Te tegnap sü­töttél egy kemence rozskenyeret. A vágottzsírt és a vindühúst is megnéz­tük a minap. Megvan minden, ami csak a szájnak és a gyomornak kell. Csak jó munkáskéz kell hozzá. Még sokáig beszélgettek. Meghányták-vetették a másnapi és a jövő heti munkálatokat. Mire fordítják a gazdagon fizető búzát és rozsot. A hajnal altatta el őket, amikor viszont már fel kellett kehiiük, hiszen a pa­rasztember aratás idején a napfelkelte előtt ébred, és még napnyugtával sem fekszik le. Az egész évi életet takarítja be ilyenkor. Erre nagyon, de nagyon kell vigyázni, mert sok éhes száj várja. Péter gazda gyorsan magára húzta a hatszégatyát és a vászoninget. A pitarban levő famelencébe vizet öntött. Megmosakodott. A falon függő fb­szedett törülközővel megtörülközött, és jókedvvel indult az istálló felé, hogy az ott fekvő fiát és a bérest fölkeltse. Tekintete a külső kamra ajtajára esett. Nem akart hinni a szemének. Az ajtóról a lakat le volt feszítve. Gyorsan odaugrott. Rosszat sejtett. Megragadta a tologatott és belökte az ajtót. Volt mit látnia ... Halálra vált arccal látta, hogy kirabolták. Hiányzott a hordó bor. Nem talált a geren­dára erősített kenyértartón egy darabot sem. A sarokba nézett, ahol a mintegy akós favindely állt tele vágottzsírral és sültbússal. Most üres a helye. Még a két szép darab sonka is elpárolgott. A füstölt szalonnák kóc­madzagjai, amik a rozsdás vasszegekről lógtak, mint az akasztófán him­bálódzó kötéldarabok, bizonyították, hogy szarkák garázdálkodtak a háznál, és alaposan megkopasztották a gazdát ... * 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom