Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)
4. szám - MŰHELY - Pethő Gyula: „... a kultúra az ember környezetének védelme" -Múltidézés a 75 éves Gonda Györggyel -
tem, hogy még valami hiányzik, hiszen a képzőművészetnek nincs otthona. Az ötlet „elindult". Rengeteg ember véleményét kértem, s nagy biztatásokat, széleskörű támogatásokat kapott a terv. 3.000 tag volt a Képtárépítő Egyesületben, a Vasiak Budapesti Baráti Köre, s különféle csoportok, munkahelyi kollektívák segítették a szándék megvalósulását. Persze sok vitával is járt: féltek, hogy más beruliázásoktól vonunk el pénzeket. Szombathelyen 1977-ben 1.100 lakás épült, s tény hogy nem ment a várospolitika rovására. Mindig voltak akik kötözködtek, mindenféle kifogásokat kerestek. Ma is vannak... Közösségi és egyéni felajánlásokból, téglajegyekből 40 millió Ft gyűlt össze, a többit a kormány adta. Elkészült, működik, s az emberek már magukénak érzik. Néha vitatható, amit csinál, de van. Talán 50 év múltán is létezni fog. Ilyen vagy olyan irányzatok jelennek meg, de mindegyik számára fontos közgyűjteménnyé vált, beleértve a textil művészetét is. Biztosan elfogult vagyok Derkovitsot illetően. Azonban műidig eszembe jut Malraux - aki nem „akárki" volt - amikor megmutatták neki Pesten a magyar képzőművészet anyagát, azt mondotta: két Derkovits képet szívesen vmne magával Párizsba... Mellesleg jegyzem meg: már a múlt század végén felmerült egy vasi képtári gyűjtemény kialakítása, a leendő múzeum számára. Sok dologról szeretnék még hallani, de a terjedelem figyelmeztet. Mit említenél még - az én következő kérdésem előtt? A főiskoláról annyit, hogy a története igazolta létrehozását. Egyébként a megye és a város támogatta a bővítését is. Sajnálom, hogy az egyetemmé válás ennyi problémát okoz, de egy 80 ezres városban, figyelemmel a régióra, két egyetem létesítése - szerintem - keresztülvihetetlen. Összefogni és nem versenyezni, akkor lesz értelme a dolognak. Szín/ióz-ügyben már az én időmben is próbálkoztunk; tárgyaltam a szegedi Lendvai Ferenccel és másokkal, voltak elképzelések, de ezek akkor nem valósultak meg. Ma sincsen, de egyszer talán lesz. - Amit mindenképpen szeretnék föleleveníteni, az Bük, ill. fürdőjének kialakítása. 1958 őszén egyik este izgatottan, tele elképzelésekkel tárgyaltuk a jövőt Bükön, Bernáth László, Szanyiné, Horváth Béla (tanácstitkár), dr. Horváth Tibor (orvos) és még sokan mások részvételével. Elkezdődött valami ott is - és ma már világszínvonalú lett Bük-fürdő! Sárvár, Szombathely termálvizei, Borgáta, stb. is ebbe a sorba illenek, amelyben Bendefy László, Budai László és Ferencz Károly érdemei elévülhetetlenek. — Szívesen gondolok az 1967-ben nidított Savaria Nyári Otésőbb Savaria Urbanisztikai) Egyetemre. A város és a megye értékeit kívántuk bemutatni, s ma már nemzetközi jelleget öltött. 25