Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

3. szám - IN MEMORIAM - Boriska István: Egy pótolhatatlan személyiség. - Szigetváry Ferenc (1926-1998)-

ját. Ma már „csak" kiállítóhely. S ez bizony érzékeny veszteség városnak, megyének és szakmának egyaránt. Mert így egy műhelyt is elvesztettünk. Ezért mondtam azt, hogy minden elvehető, kisajátítható, leépíthető. Csak egy dolog nem. Amit leírtunk: a „scriptum est". Ezért ismétlem meg, hogy ez az ő legnagyobb teljesítménye: hiszen ez a legmaradandóbb is egyben. Csak áldani tudom azokat, akik a Vasi Szemle, a Savaria, a Körmendi Füzetek, a VHHK, a Gyógyszerészet vagy a Gyógyszerészettörténeti Diárium hasábjain lehozták az életmű legnagyobb részét. De a megyei gyógyszerészet-történeti összefoglaló megírása mégis elmaradt. Bár nem rajta múlott: „Megírhatnám ugyan ..., csak ... kinek? Ki hajlandó egy ilyen művet kiadni?" - mondta rezignáltán az 1995-ös interjúban. Pedig minden együtt volt. S most elvitte magával. Csak megismételni tudom: ilyen gazdagok vagyunk? Dehogy. Ellenkezőleg. LAUDÁCIÓ TANULSÁGOKKAL Feri április 16-ai hirtelen haláláról a Vas Megyei Levéltárból értesültem először. Megrázó volt. Grabarits István dr. jobban sejtette mindehkiiiél, hogy baj lesz. Feri őt szánta utódjának. Pistát, a közös barátot azonban egy kalocsai lehetőség elcsábította. Feri felesége, leányai, unokái is rosszat sejtettek, de éppen az utóbbi időben tapasztalhattak, hogy jókedvű és meglehetős erőben volt. Bizakodtak tehát. Ma már tudjuk, másként döntött a sors. A szombathelyi Szaléziek templomában soha nem láttam ekkora tömeget, mint a lelki üdvéért tartott gyászmisén. Első levertségemben is azt mondtam, hogy nagyon szépen szeretnénk búcsúzni Feritől. Utóbb csak megerősödött bennem az érzés. Emlékszem, 1994 tavaszán először adták ki Kőszegen az akkor nemrég alapított „Kőszeg városért díjat". A kitüntetés átadását a Szent György-napi Ünnepségekre ütemezték. Ennek egyik legfelemelöbb része a kitüntetett személy érdemeinek felolvasása: a laudáció volt. Az akkor már Ernyeiés Móra Ferenc-díjas Szigetváry dr. a kőszegi Jurisics Vár Lovagtermében telt ház előtt vehette át a város elismerését. Idézek a laudációból: „Dr. Szigetváry Ferenc nagyon sokat tett a hazai és nemzetközi szaklapokban ... Kőszeg művelődés- és orvostörténete ismertetésével a város gazdag múltjának magas színvonalú interpretálásáért. Mindazonáltal kivételes módon gazdagította Kőszeg városa kultúráját". Miközben hallgattam a köszöntést és a felcsattanó tapsot, arra gondoltam, vajon eléggé tudatában vagyunk-e annak, hogy ezzel Szigetváry Ferenc szakmai életének nemcsak a tizenöt éves kőszegi szakasza, hanem egyáltalán: a kőszegi szakasza zárult le. Sőt, minden valószínűség szerint egy aktív szakmuzeológusi karrier is. Bármire is gondoltak ekkor az őt ünneplők, bennem ott munkált a gondolat, mi lesz most nélküle. Mert én hiszek abban, hogy van pótolhatatlan ember. És dr. Szigetváry Ferenc az volt. Vele persze csak gazdagabbak lettünk. Nélküle csak szegé77