Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

2. szám - MŰHELY - Feiszt György: „A tehetség, személyiség és a bizalom varázsában ..." - Beszélgetés Bariska Istvánnal -

példaszerű módon közvetítették a művészettörténet teljesítményeit, hogy teljesen leköteleztek, egész tevékenységem meghatározói lettek. Ilyenre csali társszerzői kapcsolataim során tehettem szert pl. Németh Adél (Budapest) személyében, alti egyébként nemcsalt a skandináv államokat, hanem Burgenlandot és Szombathelyt is megírta a nagyközönségnek Varga J. Jánossal (Budapest), a törökkor történészével éreztem csak ezt a lei tűnő szakmai együtünűködést. S talán Szigetváry Ferenc és Grabarits István teljesítménye érintett meg ilyen mélyen, pedig az orvostörténet-gyógyszerészettörténet messze áll egy kicsit egy filosztól. Csak sajnálni tudom, hogy a kőszegi patikamúzeum az ő kiválásukkal elvesztette a műhelyjellegét. Es hogyan tovább ? Az ember végül is gyerekeiben, tanítványaiban él tovább. Szűkebb és tágabb családjában gondolkodik tehát. Egyik fiamnak sem határoztam meg a pályaválasztást. István junior faki Bariska István Mihály néven kezdte meg publikációs tevékenységét) német-történelem szakos oklevelet szerzett Debrecenben. A szombathelyi BDTF Bolyai János Gyakorló Iskolájába hívta nemrég Iker János igazgató. Debreceni PhD-ösztöndíjasként az „Osztrák nemzeti identitás és nemzettudat fejlődése a 20. században" címmel készített disszertációja befejezés előtt áll. Kisebbik fiam, Zsolt angol-német szakon szerzett diplomát Budapesten, az ELTE-n. Azután a Hcidelbergi Egyetemen történelem-politológia szakán diplomázott feleségével Katona Beátával egyetemben. 1998 második felére fejezi be „Az Európa Unió visegrádi országokkal szemben támasztott elvárásai" c. disszertációját. Afféle igazi európai magyarok lettek, hallatlan nyelvi és szakmai felkészültséggel. Édesanyjuk is büszke rájuk, aki pedig a nyugodt hátteret adta mindig. Csak az kicsinyli le a mai ißüsag teljesítményét, akinek magának nem sikerült valami. Én is büszke vagyok mind a tanítványaimra, mind a fiaimra. Ezek az alig vagy éppen csak elmúlt harmincasok bizony sok mmdenben túlszárnyaltak minket. Persze sokban nem. De ez így szép. Ezért, ha vannak is komoly terveim, félteni már nem fogom azokat a céloltat, amikre esküdni mertünk vohia egykor. Nincs mitől félnem a hogyan-tovább-ot Ületően. Csak értült aggódom néha. Szurkolok, hogy mindig szabad választásúit legyen és olyan szakmai környezetült, ahol bizalommal veszik őket körül. Ez mindenek az alapja. Ez ma mindennél többet ér. Ezért volt jó visszagondolni a „be-nem-fejezett" pályám eddigi szakaszára is. Köszönöm a beszélgetést. 32