Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

1. szám - Kóta Péter: Viták és megoldások a pösei Szent Márton-templom körül. - Egy oklevél 500 éve -

analógiaként idézni: A 15. században a béri nemesek osztozkodtak a templomon, illetve szabályozták a közös templom használatát, meghatározva, hogy kik melyik oldalon foglalhatnak helyet. Az imént okleveles adattal alátámasztott hipotézist régészeti módszerekkel lehetne igazolni, erre azonban az 1905-ös újjáépítés következtében meglehetősen korlátozott lehetőség kínálkozik. Az oklevél utóélete azonban éppen az újjáépítéssel kapcsolatban folytatódik. A század elején a templom kegyura, Esterházy Miidós herceg úgy döntött, hogy a már rossz állapotban levő, a plébános szavait idézve „zegzugos" templomot alapjaitól újjáépítteti. Erre a célra 60 ezer koronás összeget irányzott elő. Nemcsak a kegyúr, hanem a környező falvak népe is hozzájárult az építkezéshez, ki pénz-, ki munkaszolgáltatással. A templom pompásan fölépült, legújabb kori egyházművészetünk egyik kiemelkedő alkotása. Az új templomba új padokat is kellett állítani, aminek a legjobb minőségű anyagból, különös műgonddal történt elkészítése olyan anyagi megterhelést rótt a plébániára, amelyet csak egy 1.500 koronára rúgó hitel felvételével tudott enyhíteni WaUner plébános. Abból indult ki, hogy a több falut felölelő plébánia közönsége valósággal verseng a padokért, tehát a hitel törlesztéséhez kellő jövedelemre számíthat, ha a hívek számára örökös hely megváltásának lehetőségét ajánlja fel. Úgy tűnik, a falu népe ezt a helymegváltást káros újításnak tekintette, voltak azonban olyan családok, amelyek nemcsak, hogy ragaszkodtak régi helyükhöz, hanem szinte késhegyig menő vitára ragadtatták magukat miatta. Az új templomban ugyanis WaUner javaslatára a következőképpen szabályozták az ülésrendet: jobboldalt a férfiak, baloldalt a nők foglalnak helyet, az iskolás gyermekek pedig a padsorok előtt, nemenként elkülönítve állhatnak. A szentélyben tartózkodást a kegyúron és az ott hivatalból tartózkodókon, meg a céhmesteren kívül mindenkinek megtiltották. A régi pösei családok azonban fölemelték szavukat ősi jogukra hivatkozva, mely szerint a templomban saját paddal rendelkeztek. A Seper család képviselője jó előre, már az építés során közölte a plébánossal, hogy a kidobásra ítélt rozoga padját, vagy ahelyett másikat, az új templomban is a régi helyen - a szentélyben - szándékozik használni. WaUner először kitérő választ adott, majd azt ajánlotta, hogy a templomhajóban, az egyöntetűség kedvéért ugyanolyan padokat csináltat az érintett két családnak, mint az összes többi. A hívek nem nyugodtak meg, de a plébános a szentélyben tartózkodás lehetőségéről tárgyalni sem volt hajlandó, a régi padnak az újak közé helyezését pedig esztétikai okokból eUenezte. 12