Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)
1. szám - Kóta Péter: Viták és megoldások a pösei Szent Márton-templom körül. - Egy oklevél 500 éve -
Fölmerült ezzel a Szent Márton-adattal szemben az, hogy az itt említett Szent Márton (-templom?) valójában a Sábaria határában álló, vagyis a ma is e néven virágzó templommal, illetve településsel lenne azonos. A középkori földbirtokszerkezet ismeretében elképzelhető ez is, bár a térbeli távolság nagyobb annál, hogysem közvetlen szomszédságra gondolhatnánk (amint azt a felsorolás sugallja). Ismeretesek olyan adatok: a 17. századi vizitációk is, melyek szerint a pösei templom védőszentje nem Szent Márton, hanem Szent Mihály volt. Az egyházmegye schematizmusaiban találunk hivatkozásokat okleveles adatokra. Ezek azonban részben pontatlanok, részben ellenőrizhetetlenek, vagy ellentmondók. Az 1903. év schematizmusa pl. arról ír, hogy a templom régiségét Nádasdy Tamás nádor 1560-ban kibocsátott oklevele tanúsítja. Az 1909-es kiadás némileg több adattal szolgál: eszerint az okmány a plébánia irattárában található, és Nádasdy nádor kiadványa egy 1507. évi oklevelet tartalmaz. Ha valaki arra vállalkozna, hogy a két schematizmus eme utalásainak alapján keresse meg és olvassa el az eredeti szöveget, akkor eleve kudarcra ítélné magát, mert bizonyos, hogy az oklevél sem 1903-ban, sem 1909-ben nem volt a plébánián, mint ahogy a jelen pillanatban sincsen ott. Ismertetésem egyik célja éppen az, hogy az oklevél újra megtalálásáról és jelenlegi őrzési helyéről beszámoljak. Az oklevél a szombathelyi káptalani levéltárban található. Mai helyére kerülésének történetéhez Wallner József egykori nagyprépostnak az okmány mellett elhelyezett kísérőlevele szolgál adalékkal. Ebben a nagyprépost a következőket írja: „A jelen okiratot mint volt pösei plébános, Öreg hívemtől, nagyságos Koltai János kisgazdától, hetvenéves korában, miután harminchárom évig nagycsömötei községbíró, hosszabb ideig pösei templomatya volt, és neki, miután teljesen család nélkül volt, sokféle anyagi és lelki szívességet tettem, egy álló régi órával együtt oly feltétellel kaptam a mihenniumi évfordulatkor, hogy míg élek, érte minden szentmisémben megemlékezni és holta után is imádkozni fogok. Ezt eddig mindig megtartottam, és ezentúl is Isten segítségével megtartani fogom." Tehát az oklevél útja a következőképpen képzelhető el: a plébániai levéltárból a templomatya magához vette, majd mintegy hagyatékképpen a köztiszteletben álló plébánosnak ajándékozta. Wallner plébános pedig, a kísérőlevél tanúsága szerint 1944 végén a káptalani levéltárban helyezte el. Könnyen elképzelhető, hogy 1944 novemberében a káptalani levéltárosnak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy az oklevelet a segédletek aktualizálása révén megfelelő helyre besorolja, ezért marad10