Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)
1. szám - ADATTÁR - Ifj. Ács László: Vallási emlékek Rábagyarmaton
IFJ. ÁCS LÁSZLÓ VALLÁSI EMLÉKEK RÁBAGYAKMATON Rábagyarmat kiesi falu a Rába völgyében, az Őrség határán. Lalróinak száma nem éri el az ezret. A falu törtenelme során rövid fél századot kivéve - 1650-1690-ig mindig katolikus volt, lévén a jobbágyfelszabadításig a szentgotthárdi ciszterci apátság birtoka. A templom helyén eredetileg római őrhely állott, melynek emlékét a ma is látható alapfalak és egy 2. századi római sírkő órzi. Az István-kori fatemplom helyére a 13. században kis kápolna épült, mely később tovább bővült. A régi szentély ma is eredeti formájában látható. A templom a török időkben — a monda szerint a szentgotthárdi csata idején elpusztult. Újjáépítése a 18. század első felében történt, ekkor jelentősen megnagyobbították és torony is épült hozzá. A plébánia rendeződő viszonyaira utal, hogy az 1730-as évektől fellelhetők az anyakönyvek. A templom tovább bővült 1948-ban, majd kisebb mértékben 1955-ben. 1 A katolikus hitet a lakosság mindig őrizte, még a Rákosi- és Kádárkorszakban is 70-80 %-os volt a hittanosok száma, s az egyházi szertartásokat (keresztelő, temetés) egyetlen alkalommal sem helyettesítettek polgári szertartással. Ennek a vallásos szellemnek számos emléke található a községben. Fogadalmi keresztek, kápolnák, emlékművek állnak a község útjai mentén és a határban is. KERESZTEK 8 1. Óvégi-kereszt. A múlt század közepén már megvolt a tölgyfalcereszt, melyet a Berki és Prander-család állított. Ezt 1965-ben munkagépek döntötték ki. A helyére 1971-ben felállított kőkeresztet a közút mellől hátrább, magánkertben lehetett csak elhelyezni. 8 2. Horváth-kereszt. A Horváth-család a múlt század végén állította házuk elé tölgyfából. Melléje asztalt, padokat helyeztek, esténként s ünnepeken a környékbeliek itt beszélgettek. 1971-ben kőkeresztre cserélték.* 3. Nammihál-kereszt. 1904-ben a Kovács-család állította, mivel a határt elverő jég az ő földjüket elkerülte. Nevét a család Nagy Mihály ősének 64