Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

1. szám - ADATTÁR - Ifj. Ács László: Vallási emlékek Rábagyarmaton

Ráhel-kápolna Valami megfoghatatlan erő, nyugalom és hit szállt meg. Boldogan jöttem el onnan, mert megéreztem, hogy gyermekem meg fog gyógyulni. Mie­lőtt eljöttem, még egy fogadalmat is tettem: ha meggyógyul a kislányom, én minden évben eljövök hálát adni, megköszönni közbenjárását. Utána kislányom szanatóriumba került és meggyógyult." Irén néni 1955-ben agyhártyagyulladással kórházba került. „Magas lázam között mindig a rábagyarmati hegyen jártam a kis kápolnánál. Az orvosok, az ápolónők kérdezték családomtól, hogy mi van nekem ott a nagy erdőben, mert lázáhnaimban műidig ott járok. Amikor meggyógyul­tam, az első utam a rábagyarmati hegy volt, a kis kápolna. Mikor már az erdőbe érek, úgy érzem, én vagyok a legboldogabb az egész világon." 6 Irén néni élete végéig megtartotta fogadalmát. EMLÉKMŰVEK I. és II. világháborús emlékmű. A 40 elesett katona emlékét megörö­kítő oszlop felirata: „Mi értetek lcüzdöttünk, Ti imádkozzatok értünld A világháborúban elesett hőseink emlékére emeltették amerikai véreink és Rábagyarmat közönsége 1924." Az oszlop tetején turulmadár, az osz­lop alján elesett katona fölé hajló angyal domborműve látható. Az emlékmű eredetileg a falu bejáratánál, az útelágazás közepén ál­lott. 1951-ben, a kitelepítések idején egy ÁVH-s teherautó megrongálta. 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom