Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

1. szám - ADATTÁR - Kovács Etelka - Tóth Péter: Tudománytörténeti mozaikok 3. Használni akart, nem tündökölni. - Vázlat Edvi Illés Pál tevékenységéről -

kezeibe hivatott és költözött is el,- kalandos utazással, a falukat min­denütt elkerülvén,- abba az egyházba, mellyben valamikor atyja, a híres Perlaky Gábor Superintendens mellett segédkedett, és mellyben neki Kis János is előde volt. A dömölki egyházba béavattatásakor mingyárt, az egyház-kerületi levéltárnoki közhivatallal lett megtiszteltetve; a dömölki templom-épület ezen levéltárnak állandó helye levén. Legelső nagyszerű munkája is volt, általa létre hozandó, az elhanyagolt egész levéltárnak elenchizálása; melly munkát az egyház-kerület méltányolván, azért őt illő jutalommal is megtisztelte, gyűlés színén. E helyen működött legtöbbet, mint lelkész, mint atya, mint iró és mint hazafi, lankadatlan tevékenységben. Mint lelkész, az egyházban több idves újdonságokat létesített, tiz káp­lánt a papi hivatalba bevezetett és további szerencsére segített; több éven át az esperesi iskolalátogatói hivatalban fáradozott, majd 1843ban az egyh. kerületi Consistoriumi ülnökök közé, legtöbb szavazattal megválasz­tatott. A népet különösen szeretvén ennek kezében sok maradandó emlé­ket is hagy maga után, pl Beköszöntő predikátziót, Confirmatiói emlék ezédulákot, Ima-könyvet, Kátékat, stb. Wimmerrel régi barátsága levén, annak olcsó Biblia-példányait, hivei között terjesztette. 1844ben a dömöl­ki Templomnak évszázados ünnepe megtartását eszközölte; miről külön Emlék-iratot adott ki, több ezer példányokban elterjesztve a nép között. 1845ben Kemenes-ali esperesi hivatalra választatott, mellyről hasonlag külön emlékiratot nyomatott és adott át ezen egyházvidék híveinek. Espe­resi hivatalában Vidos Józseffel mint elnök-társával az összes kemenes-ali gyülekezeteket,- mellyek már 19 évek ólta látogatatlanul hagyattak, - hi­vatalosan meglátogatta; sok szövedékű levelezéseket folytatott; több isk. tanítókat felavatott; számos gyűlésekben és választmányokban elnökölt vagy csak részt vett. De ezen nobile ojficium-ot hat év múlva több fontos okokból - szándékosan letette, 1851 végével. Mindehhez hozzátehetjük még, hogy több falusi elemi iskola (Tüs­köcsk, Tokorcs, Sömjén stb.) létesítésében is közreműködött. A dömölld templomba egy új, nagyobb orgonát szerzett, a templom tornyát megma­gasítatta, a templom körüli mocsarat feltöltette, és gyümölcsöst létesí­tett a helyén. 8 Mint atya és pedagog két gyermekét keresztyéni szellemben nevelte; min­den szükséges tudományokban és nyelvekben ömaga oktatta. (...) Gyer­mekei kedveért irt külön tan-könyvecskéket, sajátságos nézetei szerint, u.m. a Keresztyén Áhéczét, Luther Kis Kátéját, Gyónók Katéchizmusát, és a latin nyelv elemeit: mind a mellyek nyomásban is megjelentek, és az elsők szintén több kiadással dicsekesznek. (...) Mint iró és tudomány-kedvelő, könyvekben, olvasásban, és uj szellemi munkák előteremtésében találta legfőbb élet-örömét. (...) 1833han, a mr 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom