Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

4. szám - ADATTÁR - Molnár Mónika: Tudománytörténeti mozaikok 4. Névy Lászlónak, a szombathelyi premontrei gimnázium egykori tanárának pályaképe

főgymnasinmi tanár írta.* A Kisfaludy Társaság bírálata szerint a mű sikerrel oldja meg feladatát: „A tragicum minden egyes elemeit megfejti, és a már tisztán elméleti részben is az illető költészeti irodalom legfőbb jelenségeit megvilágosítja. Az egész értekezés, kiindulásától fogva az utolsó betűig egymásból folyó fogalmak helyes és tiszta megfejtéséből áll, és ennélfogva szervesen összefüggő, életre való művet képez, melyben széleskörű olvasottság gyümölcseit nem összehordva, hanem egy tudományosan gondolkozó ész által kellőkép átsimítva találjuk. A pályamű széptani irodalmunkra nézve nyereségnek mondható." Névy úgy tekinti, hogy „a költészet körében a drámai forma az, mely a nyugalma-vesztett élet küzdelmeit aesthetikailag legtökéletesebben ki tudja fejezni, ez azon forma, mely a költészetnek, mint a költészet általában a művészetnek, tetőzete. A drámában jelenik meg a valódi költészeti ideál, mert csak a dráma képes felvenni az életet örömeivel és fájdalmaival, ugy hogy a költői forma azonossá lesz magával az élettel." Sikerei után írói törekvése a fővárosba vezérelte, kilépett a rendből, Pestre költözött, majd 1871. szeptember 15-én a Budapesti Kereskedelmi Akadémia Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékére kinevezték tanárnak, 1885-ben igazgatóhelyettesnek, 1896-ban pedig igazgatónak. 1872-ben megbecsülése tovább nőtt, A komédia elméletével a Kisfaludy Társaság pályázatán másodjára is pályadíjat nyert, 1873-ban szintén, ekkor A drámai középfajok elméletével, 1874-ben pedig Bajza József emlékezete című munkájával dicséretet és különdíjat érdemelt ki. A komédia elmélete első helyezése ellenére sem részesült kitörő lelkesedésben, egyes bírálói A tragédiaelmélet szakasztott másának nevezték. A bírálók egyike, Láng Lajos megállapítja, hogy világosan kifejtett munkát vehet kézbe az olvasó, ha néha dagályos és áradozó, sőt kissé homályos is, de szélsőségekbe nem csap át. Hibaként említi a műnek azt az aránytalanságát, amely a komikumnak és a fajainak javára dől el a komédiával szemben. Egészben véve azonban az esztétika vívmányainak elismerésreméltó, ügyes csoportosításáról beszél. A drámai középfajok elméletével való foglalkozást is szükségszerűnek tartja Névy, de nemcsak az elmélet kifejtését, hanem az ide sorolható művekre vonatkozó kicsinylő ítéletek cáfolatát is elengedhetetlennek véli, „mivel ezen faja a drámáknak szívesen látott vendége a színpadoknak, de kevéssé sikerült neki az aesthetikusok előtt tekintélyre vergődni."

12 A szerző a drámák ezen típusait a tragédia és a komédia között képzeli el, amelyek keletkezéséhez olyan világnézet szükséges, amely a lét tragikumát és komikumát új képbe vonva békíti ki, az ellentéteket feloldja, a jellemeknek és a cselekménynek olyan irányát ismeri el, amely85