Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)

4. szám - Szabó László: 100 éve született Kincs Elek (1897-1978)

nulságokat tartalmaz, mintha csak Kölcsey 20. századi nyelven megfogalmazott Parainesisét olvasnánk. Irt a nemzeti összefogás szükségességéről, a lelkületi és a technikai nevelés viszonyáról, az iskola funkciójáról, a művészet lényegéről, a nemzeti és nemzetiségi bajokról, a névmagyarosításról, az író és a politika viszonyáról, a liberalizmus és tervezés összefüggéseiről; a magyarság létkérdéseiről. Tanulmányai több folyóiratban láttak napvilágot. Közülük néhányat megemlítünk: Pásztortűz, ' Debreceni Szemle, Protestáns Szemle, Új Magyarság, A Mi Utunk, Vasvármegye, Magyarország, Szatmár és Bereg, Magyar Út, Vasi Szemle, Válasz, Szabadság, Protestáns Szemle, Kereskedelmi Szakoktatás, Különösképpen érdekelték a magyarság sorskérdései, amelyekkel a '30-as évek második felétől hangsúlyosan foglalkozott. Az igazságnak és Bancs Elek emlékének tartozunk annyival, hogy elmondjuk: nem egyszer az erősödő fajelmélet hatásaitól sem mentesen, noha ő soha nem vált annak kritika nélküli kiszolgálójává. Éveken keresztül részt vett az írott Kő szerkesztésében, ugyanakkor személyiségére jellemző, hogy legalább olyan büszke volt arra, hogy 1935-ben sikerült egy diáklapot létrehozni. „Az önképzőkörnek ez évben ... a legnagyobb alkotása kétségkívül a „Diákélet" megindítása. Régi vágyunk volt egy diáklap, amelyet saját magunk szerkesszünk. Hosszú viták, megbeszélések és anyaggyűjtések után végre egy ködös novemberi napon örömteljes izgalommal vehettük kezünkbe szárnypróbálgatásaink kinyomtatását". Szívesen vállalt ünnepi (irodalmi) előadásokat is. Az 1930-as években gyakran megfordult e célból pl. Celldömölkön, Körmenden, de a kisebb falvakban is. Pedagógiai hitvallása gyermekközpontú volt. Mindig is az vezérelte, hogy a tanulóitat leendő boldogulásukhoz segítse hozzá. Időszerűségéből máig semmit nem vesztő tanulmányában - Értelem és ösztön - fejtette ki pedagógiai ars poeticáját. Azon dohog tanuhnányában, hogy „egész műveltségünk és nevelési rendszerünk, értelmünk emelésére és kiművelésére van beágyazva", és száműzi a magyar oktatásügy ~ kiváltképp a gyakorlat - az érzelmi nevelést. Holott az egyoldalú intellektuális nevelés, azaz a „kizárólagos technikai, fogalmi, értelmi nevelésre alapozott rendszer végtelenül hibás és tátongó lelki szakadékokat eredményez". Ezért szorgalmazza az érzés beiktatását szellemi életünkbe és a nevelésbe. Mert „mentől egyoldalúbban művelte az értelmet valamely ország az érzés rovására, annál kevesebb a megértés, üresebb a lélek, pusztítóbb az ösztön". Akik az egyoldalú értelmi nevelés apostolai, figyelmen kívül hagyják, hogy „az eredetileg együttható ösztön és érte13