Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)
3. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Szily püspök kánoni vizitációja Kőszegen, 1780. I. rész
gondoskodik. Fenyőfából készült 15 szék és 5 változatú orgona van benne. Két harangja van, a nagyobbik 116 font, a Szent Kereszt és a Bún nélkül Fogantatott Szűz Mária tiszteletére szentelték fel, de nem tudni, hol és ki által. 1752. évben öntötték. A másik harang 72 font, ezt is a Szent Kereszt és a Bűn nélkül Fogantatott Szűz Mária tiszteletére szentelték, de nem ismert, hogy hol és ki szentelte fel. 1751-ben öntötték. E templomnak sekrestyéjében található egy szekrény is, ebben őrzik a szent cselekményekhez szükséges tárgyaltat. Van egy felhajtható térdeplő zsámoly és ónból készült kézmosó tál. Ezen kívül van két üvegkaiicsó ón tálcával, két misekönyv, az egyik, ha színes ruhában mutatják be a misét, a másik, ha gyászmise van. A templomban egy nagy alakú kép is található, ez az Oltáriszentséget ábrázolja és ha a szükség úgy kívánja, az oltár felállításához alkalmazzák. E templomon kívül - nem számítva a piarista atyák templomát, vagyis az idősebb Szent Jakab tiszteletére szentelt templomot, - van e plébánián hat kisebb szentély, nyilvános kápolna. Az egyik nyilvános templom a Kálvária hegyen van, a Szent Kereszt tiszteletére szentelték és a piarista atyák gondozzál?:. Ez a benedikált templomhajó mintájára téglából épült. Az egész boltozott és cseréppel fedett. Kórusa szmezett fából készült és Krisztus szenvedésének festett képeivel díszített. Orgonája négy változatú, a szószék különböző szülékkel festett és fából készült. Keleti oldalon található a négyzetes alakú, falazott sekrestye. Három fából készült torony van a templom kapuja fölött, kettő kisebb, ezek zsindellyel fedettek, középütt a nagyobb, ezt fehér fémlemezzel (ónnal) fedték és mnidhármat vörösréz szniűre festették. A középső, nagyobb toronyban két harang van, az egyik 153 font súlyú, ezt a Szűz Anya és Nepomuki Szent János tiszteletére szentelték, de nem tudiü, hogy hol és ki szentelte fel. A másik kisebb harang 102 font súlyú, a Szent Kereszt és Szent Flórián vértanú tiszteletére ismeretlen helyen és ismeretlen szetnély által felszentelve. A templomnak három oltára van, hordozható és nem sérült oltárkövekkel. Az első oltárt Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel, ezen két piramis-szerű faragvány van, bemiülc szentek ereldyéi üveggel lezárva. Az oltár előlapja helyén a sírban fekvő Krisztus faragott szobra van. A második oltár az evangéliumi oldalon (balról) található, Szent Donát vértanú tiszteletére készült. Fából faragott előlapja van. A harmadik oltárt a szentlecke oldalán (jobbról) Szent Flórián tiszteletére szentelték fel, ugyancsak fából faragott előlappal. A templomnak 9 fenyőfából készült padja van. Az Úrmutató ezüstből készült és külsőleg aranyozott. Egy áldoztató kehely ezüstből, ez is aranyozva van és bíbor palásttal födték be. A két kehely ezüstből van, hasonlóan a két kis tányérka is. Az ostya őrzésére érclemezből készült, két doboz található és két üvegkaiicsó, két ón tál61