Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1997. (Szombathely, 1997)
2. szám - ADATTÁR - Sill Ferenc: Batthyány-vizitáció Kőszegen, 1756. III. rész
19-szer: Amit eddig nem engedélyeztek a nem katolikusok temetésénél, az ezután sem megengedett. A földesúr segítségével akadályozza meg a plébános a nem katolikusoknak a katolikusokkal való vegyes temetését. Ezt a szabályt a plébános hirdesse ki a szószékről és mindenképpen tartsa meg. Ugyanis a nem lcatolikus, aid betegségében nem hívja magához a plébánost, a katolikusok temetőjében nem temethető el. Van ugyanis egy királyi rendelkezés, amely előírja, hogy a nem katolikusok azokon a helyeken, ahol vallásukat nyilvánosan nem gyakorolhatják, betegségük alatt tartoznak a plébánost niaguldioz kéretni és a házbeliek kötelesek a plébánost egyedül a betegnél hagyni, nehogy akadályoztassék a haldokló az imádság, a tanítás és intelmek révén az üdvösséghez való segítségnyújtásban. 20-szor: Mivel az egyházmegyei és a megyei rendelkezések kötelezővé teszik a nem katolilcusoknak, hogy a temetést jelentsék be a plébánosnak, ugyanis tilos számukra a temetés, ahogy ez előbb szokásos volt. A plébános azonban, aldt a temetéshez hívtak, köteles ezt elvégezni megelégedve a szokásos stóladíjjal. Azolaiál a nem katolikusoknál, akiket a szertartáskönyv sajátos előírása szerint a plébános eltemetett, ezután a betegellátás és szent kenet feladásánalt a stólad íját nem kérheti. 21-szer: A méltóságos Megyéspüspök 1755. év április 14-én kiadott és formanyomtatványban kiosztott lelkipásztori levelét a plébános urak gondosan kezeljék, nehogy az elveszelődjék, ezt gyakran olvassák és figyeljenek arra, hogy lehetőség szerint megtartsák. 22-szer: Ha a plébános észreveszi, hogy az egyszerű emberek és a fiatalság szellemi művelése érdekében ez szükséges, szentbeszédek után érthetően imádkozza a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, a Hiszekegyet, a Tízparancsolatot és az egyház parancsait, ismételje a hét szentség felsorolását. Ugyancsak indítsa fel magában hallgatóival együtt a hit, remény és szeretet erényeit. 23-szor: A főtisztelendő plébános úr a plébániatemplom gondnokával együtt és a városi vezetőség közreműködésével, ahol ez szükséges gondoskodjék róla, hogy az egyház részére a tartozás mielőbb és minél pontosabban beszedessék. Főleg ott, ahol a kamattartozás hátraléka felhalmozódott. Az adósokkal meg kell egyezni akár jogi úton. Ilyen esetben, ha az egyház részére írást kellene készíteni, ezt a Iielynökségi Tanácsadó Testület előzetes tanácsával és jóváhagyásával tegyék meg. 24-szer: Ahol a vizitációban megjelölt elidegenített plébánia földek helyéről és jelenlegi birtoklójáról a plébános tudomást szerez, ezeknek a plébánia részére történő új birtokbavételéről a város vezetőségének közbejöttével gondoskodjék. 42