Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

1. szám - ADATTÁR - Káldos Gyula: Sándor József népköltésgyűjtő (1895-1976)

Az első világháború utáni devalvációs világban a sümegi Darnay Múzeum látogatására kértem engedélyt az alapító Darnay Kálmántól. A gazdag gyűjtemény megszemlélése után említettem, hogy birtokomban van a Magyar Hírmondó első évfolyama. Arra kért, hogy vigyem be neki átnézésre, Kisfaludy Sándor életrajzához keres benne adatoltat. Amikor bevittem Sümegre a könyvet, egymilliót és Mikszáth összes műveit ajánlotta fel érte. Nem adtam el, pár hónap múlva visszakaptam. A Hírmondó átnézéséért két könyvével ajándékozott meg. A szombathelyi múzeumnak 800 forintért adtam el. A gyűjtéssel kapcsolatban érdekes eset történt velem Kőszegen, az 1930-as évek valamelyikén. A megyei népművelési bizottság egyhetes népművelői előadói tanfolyamot rendezett Kőszegen. A tanfolyam utolsó napján Dezső Lipót tanfelügyelő, a néphagyományok gyűjtéséről, fontos nemzeti jelentőségéről stb. tartott előadást. Azt is említette, hogy az iskolás gyermekeket is fel lehet használni. Előadás végén hozzászólást kért. Elsőnek én kértem szót. Röviden elmondtam, hogy mióta és hogyan csináltam a gyűjtést. A tanfelügyelő úr felugrott a helyéről, nagy szemeket meresztve hallgatta, s mikor mondókámat befejeztem, megfenyegetett mosolyogva. Még egy-két hozzászólás hangzott el és szünet következett. Látom, hogy a tanfelügyelő úr fut le a dobogóról, egyenesen hozzám, mivel készültem kimenni. Megragadta kabátomat, két kézzel megrázott, s azt mondta: „Ember, magát én izgalmamban kész volnék agyonütni, amiért nem jelentette soha, hogy gyűjtéssel foglalkozik. Bocsánatot kérek, - mondtam meglepetten - nem szokásom a dicsekvés és nem akartam a tanfelügyelő urat megsérteni, de tudtommal nem is kaptam ilyenfélére jelenteni valót. Visszavágott, na nem akartam agyonütni ilyen értékes embert, de mihelyt hazatér, postafordultával elküldi címemre az itt elhangzott hozzászólást, a Dmiántúli Népművelőben való közlésre. Remélem nem haragszik, tanfelügyelő úr. Kézfogással búcsúzott. Dezső Lipót ősszel kiszállt tanügyi ellenőrzésre, látogatni. Míg a gyermekeket kérdezgette, engem beküldött gyűjteményemért, hogy szeretné megnézni. Bevitettem a tanterembe, felszólított, végezzem a dolgom, mintha itt se lenne. Jó ideig olvasgatta, aztán erélyesen felszólított, hogy adjam át neki az egész anyagot. Mintha égi sugallat mondatta volna velem, sajnálom ez már nem az enyém, hanem a Néprajzi Múzeum Néprajzi Osztályáé. Erre dühösen lecsapta a gyűjteményt, s köszönés nélkül távozott. A tanulók rémülten nézték a jelenetet, megbotránkoztak, hogy nem fogadta el a köszönésüket." Most, hogy Sándor József visszaemlékezését legépeltem elgondolkodtam: talán, ha korábban találkozunk, a mi könyvtáruiikhoz került volna a Magyar Hírmondó, és a gyűjtéséről is előbb adhattam volna számot. 61