Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

1. szám - ADATTÁR - Káldos Gyula: Sándor József népköltésgyűjtő (1895-1976)

SZABÓ VILMA BALLADÁJA Arra alá vörös az ég alja, Szabó Vilma paradicsomalma, Nincsen íze annak az almának, Kit a Vilma szakított magának. Szabó Vilma kiment az erdőbe, Ráborult a tölgyfa levelére. Háromszor is kiáltottam neki, Kelj fel Vilma, mert meglát valaki. Ezt a Vilma nem is vette tréfára, Felugrott egy szürke paripára. Hosszú haja lobogott utána, Úgy rúgtatott a somogyi csárdába. Hozz csárdás bort, adós leszek vele, Van szeretőm, ki megfizet érte. Ha nem fizet, fizet a vármegye, Szép Vilmának megeredt a könnye. Még a borát meg se is ihatta, Kilenc zsandár az ajtót benyitotta. Jaj, Istenem! most szakad rám az ég, Rabbilincsbe rakták lábát, kezét. Szabó Vilma valld ki bűnödet, Hová tetted három gyermekedet? Mért ölted meg a három ártatlant? Le is vágják érte szép hajadat! Egyet tettem a víz fenekére, Másodikat diófa tövébe. Harmadiknak gyilkosa most vagyok, Látod babám örökös rab vagyok. Szabó Vilma virágos szoknyája, Megakadt a börtön ajtajában. Börtönajtó becsukódott rája, Kilenc évig nem süt a nap rája. Minden lány példát vehet róla, Meg ne csalja hűtlen legény szava. Ne higgyetek soha a legénynek, Tüzes pokla van a szerelemnek. SAVANYÚ JÓSKÁRÓL Savanyúnak hamuszínű gatyája, Megakadt a cserfának az ágába. Cserfabokor ereszd el a ruhámat, Úré vagy, vagy paraszté, leváglak. Engem hívnak Savanyú Jóskának, Ki is állok tizenhárom zsandámak. Jön a zsandár, de én nem félek tőle, Majd kiállók le is számolok vele. A Bakonyban szomorúan fuj a szél, De a betyár nyugalomról nem beszél. Oly szomorú, oly bús nekem a nóta, Mióta vagyok a Bakony lakója. Fekete fold termi a jó búzát, Bakonyerdő neveli a jó betyárt. Szép csárdásné viselje is hát gondját, Majd megkapja kend érte a jutalmát. A Bakonyban szomorúan fuj a szél, De a zsandár nyugalomról nem beszél. Oly szomorú, oly bús nekem e nóta Mióta vagyok a Bakony lakója. Nincsen anyám, nincsen apám énnékem, Nincsen kinek kedves volna életem. Nincsen aki engemet megsirasson, Nincsen aki koporsómra bondjon. Nem ölel már nem csókol már a rózsám, Drága kincsem egyetlenegy Juliskám. Szomorú a szívem hej azóta, Bús szívemmel bolyongok a világba. Majd ha egyszer reám talál a halál, Búcsúztatót majd a szélvész fújdogál. Megsiratnak majd sűrű fellegek, Nyugodalmat majd talán csak ott lelek. 67