Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

1. szám - ADATTÁR - Mosonyi Tamás: Adalékok Rum község és a Rumy család történetéhez

már a császári seregek táboroztak a faluban, Heister osztrák tábornok fii vezetésével. Rumy Miklós a kuruc harcokat Rumban vészelte át, itt született két fia, Lázár (1700-ban) és Boldizsár (1708-ban). Lázár in­kább a család Zala megyei birtokán gazdálkodott, míg Boldizsár Rum­ban élt. Rumy Boldizsár élete Lázárénál jóval rövidebb volt. Felesége, Hertelendy Éva 1753-ban gyermekágyban történt elhalálozása után két héttel, 45 éves korában ó is meghalt. Két kiskorú leánygyermeket ha­gyott hátra, akiket testvérbátyja, Lázár vett gondnoksága alá. Boldizsár halála után Lázár átvette a rumi birtok igazgatását is. Fe­lesége Bátsmegyei Terézia volt, akitől több gyermeke született, de csak József érte meg a felnőttkort, Rumy Lázár 1742-ben résztvett a nemesi felkelésben, ahol alezredesi rangot viselt. 1735-től 1741-ig a Zala megye kapornak! kisebb járásának főszolgábírája volt. 53 A szíve azonban inkább Rumhoz húzta, olyannyira, hogy halála előtt kérte, hogy feleségével együtt Rumban, a templom családi kriptájában temessék el. 1773-ban bekövetkezett halála után rumi birtokát fia, József örökölte. József fele­sége Felsőbüki 'Nagy Magdolna volt. Nagy gondot fordítottak gyermekeik taníttatására, így fiaik közül négyen is a Szombathelyi Királyi Líceum tanulói voltak (Ferenc, Ignác, András és Antal). 64 Rumy József 1807-ben meghalt. Fiai közül Ferenc a család Zala megyei birtokára (Igricibe) költözött, András a katonai pályán ért el sikereket, főhadnagyként vo­nult nyugalomba és Szombathelyen élt. 1848-ban a szabadságharc híré­re a nemzetőrségbe jelentkezett, ahol a hadügyminiszter a 7. honvéd­zászlóalj századosává nevezte ki, majd áthelyezték a komáromi térpa­rancsnoksághoz. Itt Klapka György őrnaggyá léptette elő. A szabadság­harc bukása után visszavonult birtokára és ott élt haláláig. 56 Rumy József és Károly élt még egy ideig Rumban, de fiúutódaik nem lévén, a rumi birtokot Ferenc egyetlen fia, Miidós örökölte. Miklós egyre kevesebbet tartózkodott Rumban, inkább Balozsában élt. 1864­ben rumi kegyúri jogának egy részéről, majd néhány év múlva teljes egé­széről is lemondott gróf Cziráky Antal javára, aki a család birtokait meg­vásárolta. Rumy Miidósnak egyetlen fiúgyermeke sem maradt életben, így birtokát leánya, Mária örökölte. Ezzel a Rumy család közel 650 év után - Rumy Miklós halálával - fiúágon kihalt. Rumy Mária Förster Ot­tóhoz ment feleségül, aki a birtok megmaradt részeit és a család va­gyontárgyait is örökölte. Förster Ottó kezébe került a család híres mű­tárgya, a „Rumy-serleg" is, amit aztán országos botrány kíséretében Né­metországba adott el. 58 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom