Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)
1. szám - ADATTÁR - Mosonyi Tamás: Adalékok Rum község és a Rumy család történetéhez
elsősorban Rumy Gergely gyermekeinek érdeme. Gergely gyermekei közül ugyanis Rumy (Németh) János és Miklós résztvett Nagy Lajos atyjának, Károly Róbertnek az osztrákok ellen viselt hadjáratában, ahol Rumy Miklós elesett. Rumy (Németh) János vitézül harcolt és kitüntette magát Nagy Lajos királynak Endre testvére meggyilkolását követően vezetett Nápoly elleni hadjáratában is. Rumy Gergely gyermekei közül Miklós tehát hősi halált halt, Mihályról nem tudunk, feltehetően korán meghalt. Jánost Nagy Lajos király érdemei elismeréseként Csongrád vármegye főispánjává nevezte ki, így Gergely volt az, aid a család ősi birtokán, Rumban élt. Az 1400-as évek elején halt meg, 1408-ban már csak özvegyét említik. * Gergelynek két gyermeke volt, András és Pál. Andrásnak egy fia volt, Gergely, aki az 1400-as évek közepén a család doroszlói birtokán élt. Egyetlen lánya ismert, Anna, aki Geregyei Pálhoz ment feleségül, de 1444-ben már özvegy. 23 Pál rumi birtokai mellett előszeretettel tartózkodott a Veszprém megyei Pereskén, ahol egy kúriája is volt. Gyermekei: Mihály, Domonkos, Osvald, Anna és Ilona. Mihály korán meghalt, Domonkosnak csak leányutódjáról (Dorottyáról) tudunk, Osvald volt az, aid Pál halála után a pereskei és a rumi birtokot is vezette, 1461-ben Tátika és Rezi várának kapitánya volt. Rumy Osvaldnak két gyermeke volt: Jób és Orsolya. Míg Osvald Rumban gazdálkodott, fia, Jób a pereskei birtokot vezette. Osvald halála (1483) után pereskei birtokáért leánya Orsolya, és amiak férje, Literátus Márkus pereskedett Jobbal. 26 Rumy Jób ügyes gazdálkodásával jelentősen gyarapította a Rumy család Vas megyei területeit. Rumi birtokát töttösi birtokrészekkel növelte, 27 II. Ulászlótól megkapta Középgyeli és Kiskovácsi birtokokat. 28 1500-ban Káinban is földterületeket szerzett, 29 sőt megvette Monyorókeréki Ellerbach János Özvegyétől Besefalvát, Gosztolyát és Szentkirályt/ Feltehetően ezidőtájt - a XV. század végén, vagy a XVI. század elején - került a Rumy család birtokába híres műtárgyuk, az úti. „Rumyserleg" is. Egyesek szerint a serleget Grieg városa adományozta I. Frigyes liegniczi hercegnek házasságkötése allíahnából, és 1488 után, Mátyás királynak a német választófejedelmek ellen vívott harcait követően, hadizsákmányként került Magyarországra. Hogy a Rumyak résztvettek-e ebben a hadjáratban, és közvetlenül zsákmányolták a serleget, vagy közvetítéssel került hozzájuk, nem tudjuk. Mindenesetre a serleg mindenképpen jelentős esemény allíahnából kerülhetett a Rumy család tulajdonába, mert ez a család címerébe is belekerült. 44