Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)
4. szám - KÖNYVESPOLC - Kalocsai Péter: A szombathelyi vasútigazgatóság centenáriumi kiadványa
KÖNYVESPOLC A SZOMBATHELYI VASÚTIGAZGATÓSÁG CENTENÁRIUMI KIADVÁNYA A dualizmus korában épült ki a történelmi Magyarország vasúthálózata, amelynek sűrűsége megközelítette a nyugat-európai országokét. A létrehozott vasúthálózat a korábban elzárt területeket bekapcsolta az ország és az egész monarchia gazdasági vérkeringésébe, munkát biztosított (építés, alkalmazottak), ösztönzőleg hatott a kereskedelem, egyes iparágazatok (acélipar, gépgyártás stb.) s az érintett települések fejlődésére, szolgálta a modernizációt. Szombathely 1865 és 1894 között vált vasúti csomóponttá, 9 irányból (Pinkafő, Kőszeg, Sopron-Bécs, Pozsony, GyőrBudapest, Székesfehérvár, Rum, Nagykanizsa, Szentgotthárcl-Gyanafalva) érkeztek s indultak a vonatok. Ebből adódóan a város életében, felvirágozásában nagy szerepe volt a vasútnak. E szempontok is szerepet játszottak abban, hogy 1895. november 1-én Vas megye székhelyén alapították meg az ország 9. vasűtigazgatóságát, - a két budapesti, aradi, debreceni, kolozsvári, miskolci, szegedi, zágrábi mellett-a szombathelyit. E jelentős esemény centenáriumára a szóban forgó vasűtigazgatóság népes alkotógárda kutatómunkájának eredményeként „Száz éves a vasútigazgatóság Szombathelyen" címmel 3 kötetes művet jelentetett meg. E közlekedéstörténeti monográfia létrehozásában elsődleges szerepe Szabó Tivadarnak - a vasútigazgatóság igazgatója -, mint a szerkesztőbizottság vezetőjének és dr. Kövér István vasűttörténésznek, mint főszerkesztőnek s több tanuhnány szerzőjének volt. Nagy elismerést és dicséretet érdemel az alkotóközösség, mely célul tűzte ki Észak- és NyugatDunántúl, kezdetben a Dél-Dunántúl, Horvátország, valamint a későbbi Szlovénia területére is kiterjedt vasútüzem történetének részletes, pontos feltárását. Vállalkozásuk, lmtotónnuiltájuk közel 1.900 oldal terjedelemben hiánypótló, 3 kötetes művet eredményezett, hisz a szombathelyi vasútigazgatóság (üzletvezetőség) által valaha is kezelt valamennyi vasútvonalra kiterjedően összefoglaló mű még ez ideig nem jelent meg. A monográfia megpróbálja a vasűtigazgatóság históriáját a térség közlekedéstörténetébe helyezni. Az első fejezet ezért az ókortól a vasút megjelenéséig terjedő időszak szárazföldi és vizi közlekedésének törté86