Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

4. szám - MŰHELY - Antal László: „Egy tanár voltam a sok közül" - Ceruzarajz Nagy Árpád életútjáról —

A háború kezdetét harmadikos gimnazistaként élte meg. A német megszállás alatt mmikaszolgálatos lett, majd német nyelvtudása révén tolmácsként a német hadikórházba került. Ezért később bűnhődnie kellett. 1945. április 5-én Szolnokra internálták, ahonnét szeptemberben szabadult. Internálása - több fiatal társával együtt - példastatuálás, megfélemlítés is akart lenni. A tábor után folytathatta a gimnáziumot, ahol a Bethlen Gábor Kör ehiökévé választották. „Nem volt kömiyű egy később klerikális-nacionalistának tartott szervezet vezetőjének lemii olyan városban, amelyet már 1946-ban a rettegés városaként tartottak számon." A körrel kuruc estet rendezett, amelyet egyik igen kedves tanára szörnyűnek tartott. Ekkor került kapcsolatba Veres Péterrel, aid Kodályt, s az akkori irodalmat ajánlotta olvasásra, s fellúvta figyelmét a népzenére. „Műidig tanár akartam lenni, de az első indíttatásom igazán nmen ered a pálya felé." 1946-ban beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakára. Szerencséjét - hogy nem távolították el az egyetemről - szerencsétlenségének köszönhette. Tüdőszanatóriumba került, s így el tűnt a nagy tisztogatások idején. 1951 szeptemberében került Kőszegre a leány tanítóképzőbe. Itt töltötte gyakorlóévét, s a diploma megszerzése után itt is maradt. „Csináltam amit kellett. Egyszerűen jó tanár akartam lenni, és azt hiszem mint gyakorlód az is voltam. Felforgattam az iskolát. Hasznosítottam a Betlilen Gábor Körben tanultakat." A képzőben rövid időt töltött, azután a gimnáziumba került. A tanítás mellett a dalkor, zenei estek, majd a táncegyüttes töltötte ki életét. Továbbra is jó tanár volt. Ezt hajdani tanítványaitól tudjuk. Mi késztette az állandó munkára, újabb és újabb kezdeményezésekre? „Ötszáz méteres határsáv szélén éltünk. Teljesen izolált közegben. Aki ide került, nem betelepült, hanem szalajtott, hergelaufen. Az ősi polgárváros öntudatának a jele ez, legalább is az volt. Akkor inkább a félelem, a bizalmatlanság egyik, hagyományok által szentesített indoka. A zártságot, a város halott jellegét nem lehetett nem érzékelni. Kőszeg csalt sűrítménye volt annak a fullasztó légkörnek, amely az egész országot átliatotta. Az altkori „úri" világba nem akartam tartozni. Meg kellett teremtenem a magam világát. Ahhoz, hogy egyáltalán létezni tudjak, ki kellett töltenem saját kereteimet, megteremtve magamnak azt a létező teret, ahol én tudok lenni." 1957 őszétől rövid időre a város féliuggetlenített népművelési felügyelője volt. 1962-ben a szombathelyi Tanítóképző Intézetben induló népművelés-könyvtár szak tanára lett, esztétikát és ismeretterjesztést taní45