Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

4. szám - MŰHELY - Hesztera Aladár: Vasi emlékek jövője. - Magánvélemény huszonöt év restaurátori gyakorlata után -

nem történik, mint az, hogy a régész nem ér idejében az ásójával a helyszínre, így a tárgy megsemmisül, nincs, nem található meg, ezeknek a joggal feltételezhető tárgyaknak a nyoma, marad a kőbalta, és marad egy félmformációkoii alapuló kép ősünk eszközhasználatáról, kultúrájáról. Az ásatással a tárgy „életében" végérvényesen lezárul az információ gyűjtés szakasza és elkezdődik az információ átadása. Az információ átadás mértéke, színvonala, minősége, hatékonysága, csak és kizárólag a szakember ismeretmennyiségétől, technikai felszereltségétől és anyagi erejétől függ. A helyes információ ugyanis minden tárgyban „benne van". A történelem folyamán csak igaz és számunkra fontos információitat „képes gyűjteni" a tárgy. Az első atomrobbanásig az információ tökéletes helyességét nem lehetett megkérdőjelezni. Ha egy tárgy nem „válaszol", vagy rosszul „válaszol" a feltett tudományos „kérdésre", tehát a vizsgálat nem jár eredménnyel, vagy nem a kellő eredményt hozza, akkor ott a kérdésfeltétel módjával, a kérdező szakmai felkészültségével és nem a lelettel van baj. Feltehető a kérdés, érdemes-e csinálni és miért? Egyetlen dologért érdemes, az pedig nem más, mint a nemzeti kontinuitás-tudat. A múlt tárgyai és építészeti emlékei azért fontosak, mert átvezetnek a múltból a jövőbe. Logikai láncszemek múlt és jövő között. Életük csalt meghoszszabbítható, de ezalatt folyamatosan hatnak, és amikor anyagúit teljes egészében restaurátori kiegészítő masszáit időbeni egymásra épült halmazává válik, még mindig őrzik az adott tárgy formáját, méreteit; a masszahalom pedig okos elemző számára a restaiu-álás technika történetét, ezen keresztül évszázadok kémiai-vegyipari fejlődését is. ENNEK A VARNAK AZ EREJE IS A VÉDŐK LELKÉBEN ÉS NEM A FALAKBAN REJTŐZIK Szervezeti fejlődés Vas megyében és a képzés fejlődése Magyarországon. „...egy magatartásért küzdeni fegyver nélkül is lehet!" Domahidy Miklós A vasi műtárgyvédelem története sem a restaurátoroldtal és a restaurálással kezdődött, hanem a műtárgyalt, a gyűjtés történetével. A gyűjtést a téma természetéből fakadóan csalt a mai értelemben vett közgyűjtemény előéletével, előtörténetével azonosítom, és nem megyek vissza időben a tényleges egyéni gyűjtés kezdetéig. 1777. Mária Terézia-székesegyház építését engedélyezi Szily János püspöknek. A templom alapjainak ásatása idején igen nagy mennyiségű római emlékre bukkannak. Ezeket elsősorban a győri püspök tulajdona« 37