Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

2. szám - Balogh Péter: A szombathelyi evangélikus templom története

Harkányi Ede helybeli szobrász és kőfaragó mester műve. Ugyanitt kell megemlíteni a kehelyalakú vörösmárvány keresztelőmedencét, amelynek vörösréz-domborítású fedelén kétalakos festett faszobrocska található, bájosan naiv módon jelenítve meg Jézus megkeres ztelését. A medence Hudetz József neves kőfaragó műhelyében készült, a faszobor alkotója sajnos ismeretlen. J, S. Bach egyházában nélkülözhetetlen az orgona, s rajta keresztül Isten dicsőítése a zene nyelvén. Az orgona a karzaton található, a torony mögött, - szintén helyi műhely darabja, a Peppert családot képviseli. Sajátsága, hogy az egyetlen, eredeti mivoltában fennmaradt hangszer vá­rosunkban, amely megőrizte az akkori elrendezést és az orgonaszekrény formáját, - talán a szegénységnek köszönhetően. A toronyba 3 különböző harang került, súlyuk egyenként 1.345, 778 és 414 kg. 11 Feladatuk, hogy az élőket hívogassák, a holtakat elbúcsúz­tassák. Sajnos az I. világháborúban 2 db-ot elvittek, amit 1927-ben pó­toltak, de kellemes hangjukkal ma is emlékeztetnek Seltenhofer Frigyes és Fiai, soproni harang és ércöntő nevére. A templomot kezdettől fogva szép kert és kovácsoltvas kerítés Övez­te, méltó környezetet teremtve a kiemelkedő épületnek. A gyülekezet a felszentelés után használatba vette a templomot, anyagi erejéhez mérten hűséggel gondozta, javította. Érdekességként említhető meg, hogy a templom sokait tetszését megnyerte, így pl. a petőfalvi evangélikusok nem sokkal az építés után megvették a terveket és ugyanígy megépítet­ték maguknak. Az évek folyamán, műit minden épület, úgy ez is felújí­tásra szorult. Először Kapi Béla renováltatta a templomot 1926-27-ben. 1927 pünkösdjén avatták fel az elrekvirált harangok helyett öntetett 2 harangot. 1937-ben újabb erőteljes felújítás következett, amelyre meghí­vásos pályázatot hirdettek. A munkát az Aiidráskay-Müller Ede Fiai cég kapta. Ekkor leverték a torony vakolatát, a lépcsőházak északi és déli oldalát, majd az eredetivel egyezően újravakolták, a hajó északi és déli oldalvakolatát kijavították, a tető és toronysisak sérült paláit eternitpa­lával pótolták és felújították a kerítés lábazatát. Közben 1927. december 31-ével a reformátusok létszámukban megszaporodva önálló gyülekeze­tet alakítottak, majd 1939 novemberében felszentelték saját templomu­kat a mai Károlyi Gáspár téren. Ettől kezdve a Körmendi utcai templom már csali evangélikus templomként szerepel. Sajnos a habom ezt a templomot sem kímélte. Baljós előjelként 194Í-ben elvitték az egyik ha­rangot és letördelték a kovácsoltvas kerítést a hadiüzemek számára. A Szombathelyt ért légitámadások közül az 1945. március 27-i hozott sú­lyos csapást az egyházközség épületeire. Az estefelé becsapódó légiak­82

Next

/
Oldalképek
Tartalom