Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1996. (Szombathely, 1996)

2. szám - Söptei Imre: A „Magyarhon ezredéves fennállásának megünneplése" Kőszegen

rosban. Az iskolák fenntartásához jelentős segítséget nyújtottak az adakozó polgárok, a Takarékpénztár és az elődök által létrehozott ala­pítványok, melyek között volt már több mint száz éves (Metséry 1743., Fertsák 1779.) és néhány éves is (Kossuth 1894.). Ezeknek az alapoknak nagyon sok szegény diák köszönhette az évek során, hogy elvégezhette iskoláit. A polgárok mindennapjait vizsgálva láthatjuk, hogy a szabadidő hasz­nos eltöltéséhez sok egyesület biztosított lehetőséget, de ezekben nem­csak a szórakozásra nyílt lehetőség, hanem arra is, hogy a város polgá­raiként tegyenek is Kőszegért. Ezek közül kiemelkedik a Magyar Turis­ta Egyesület Kőszegi Osztálya, mind létszámában, mind tevékenységé­ben (e társaságról még szó esik a későbbiekben). Nyáron, az 1893 óta lé­tező és ez évben újjáalakult biciklis klub, télen pedig a Gratzl János malomtulajdonos Kert utcai jégpályája sportolási lehetőséget is biztosí­tott a lelkes polgároknak. A város kulturális életében is jelentős szerepe volt az önszerveződő polgároknak. Ezek közül kiemelkedett a két legrégebben meglévő társa­ság a Konkordia és a Zeneegyesület, melyek bár már évtizedek óta mű­ködtek, ezekben az években kissé khnerülrii látszottak, így aztán az egyesítésük ötlete is felvetődött." A kultúra iránti igény azonban nem csökkent a polgárok között, ezt mutatja két új egyesület, a Katolilcus Ol­vasókör és a Műkedvelők Köre megalapítása. Telente érkeztek szín­társulatok is, ezek működését a város rendszeresen támogatta tűzifával. Volt példa üzleti vállalkozásként bonyolított kulturális rendezvényre is.* A polgárok életében fontos eseményeknek számítottak a farsang idején rendezett bálok és táncestélyek, valamint az amatőr színielőadások. Az írás címében foglaltakhoz viszonyítva kicsit hosszúnak tűnhet a bevezetés, de ahhoz, hogy megérthessük, felmérhessük mekkorát is tel­jesített a város a millennium kapcsán - a megyében itt emlékeztek meg a leglátványosabban az ezeréves évfordulóról -, úgy gondoltuk, erre a va­lóban csalt nagyon vázlatos ismertetésre szükség volt. KŐSZEG A MILLENNIUMI KIÁLLÍTÁSON Az előkészítés már 1893-ban elkezdődött, amikor Kircliknopf Fiigyes a soprom Kerületi Ipar és Kereskedelmi Kamara titkára a városban járt, megalakítani a helyi bizottságot. Ezen az összejövetelen a gyér számú érdeklődőnek nagyjából felvázolta a kiállítás felépítését, ismertette, hogy az eddigikkel ellentétben ez történelmi és közgazdasági részből fog áll­ni. A megalakított bizottság elnöke Czeke Gusztáv gyáros, alelnöke Lau­ringer János iparos lett, a várost Auguszt János jegyző képviselte. 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom