Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)

3. szám - ADATTÁR - Bariska István : Sigray Jakab gróf és a Martinovics-féle összeesküvés

összejövő társaságra a vasi másodalispán, Vajda Antal hívta fel a hatósá­gok figyelmét. Tagjai közt ott volt található gr. Sigray Jakab, Horváth István Ignác, Zárka Mihály és Adamovics Rókus Kornél, a kőszegi kerü­leti tábla ülnökei, Rosty János táblai jegyző, a köznemesi Rosty Pál, egy­kori főhadnagy, a táblai jegyző unokabátyja, Strodler János kőszegi vá­rosbíró, Windpassinger János patikus, Keisper ny. százados, Horváth Zsigmond ügyvéd, a fent említett Horváth István Ignác testvére, Pillér Celesztin a kőszegi piarista gimnázium igazgatója és Perényi német ta­nár. Horváth István Ignác 1794. aug. 15-i feljelentésében azt állította, hogy a városban 40 polgár veszélyes szervezkedése folyt volna. A vasi másodalispán pedig igyekezetében addig ment, hogy két héttel később még „rosszabb állapotokról" tett jelentést. Szerinte a piarista rendház igazgatójánál „szabadelvű újságcikkeket olvasnak, bírálják az egyházat és hittételeit". Ezúttal nem is arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a vizsgálat hamaro­san kiderítette, hogy ennek a társaságnak semmi, de semmi köze nem volt a titkos táraságokhoz. Nem is arra, hogy az is kiderült, hogy a kő­szegi polgárőrség (Schüzenkompanie) szervezésének sem volt fegyveres szervezkedésnek tekinthető. Sokkal inkább arra szeretnénk most utalni, hogy Sigray grófnak e társaság összejövetelein való részvétele is a fent említett különleges vonzalmát, osztálykereteiből való kitörése szándé­kát igazolta. Ez is választásait igazolta, amelyekben a nálánál alacso­nyabb rendűekkel szemben is nyitott, tájékozódásában felvilágosult ember volt. E tekintetben nemcsak családját, hanem osztályostársai sokaságát megelőzte. Az, hogy Sigray gróf nem tudott igazán felnőni a feladatához, az min­denekelőtt képességein, alkatán, de végső kimenetelében nem csak raj­ta múlott. Az bizonyos, hogy a kőszegi olvasókör is hozzájárult ahhoz, hogy nemesi reformmozgalom és az értelmiség helyi szereplőinek állás­pontja sokban közeledett egymáshoz. Itt Kőszegen nem lehetett számí­tani a megyei ellenállásra. A kőszegi Horváth István Ignácon még a me­gyei másodalispán is túltett. A nemesi szövetséget itt nem a megyei, ha­nem a táblabíró nemesség kínálta a változást akaróknak. Az I. Lipót csá­szár titkos rendőrségének dolgozó Martinovics Ignác, aki az egész moz­galom gyakorlati szervezője lett. így ő választotta a titkos társaságok igazgatóit is: Hajnóczy Józsefet a pesti, Laczkovics Jánost a debreceni, Szentmarjay Ferencet a kassai kerületre. De „túl a dunaira nem vala em­bere" - írta Kazinczy -, így esett választása a Bécsből jól ismert Sigray Jakab grófra, a dunántúli kerületi tábla ülnökére. 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom