Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1995. (Szombathely, 1995)

1. szám - KÖNYVESPOLC - M. Kozár Mária: Mi történik körülöttünk?

goszláv békedelegációk között baráti tárgyalás folyik a jugoszlávok által javasolt lakosságcseréről, ami kölcsönösen nem haladhatja meg a 40 ezer főt. Az áttelepítésre jelentkezőket szabad véleniénynyilvánítás alapján jelölték volna ki. Az áttelepülési szerződés aláírása után egy évvel kezdődött volna és három évig tartott volna a folyamat. Az átköltözők magukkal vihették volna ingóságaikat, az itt maradó ingatlanaikat pedig az állam megtérítette volna. A Szabad Nép hírei sem voltak biztatóbbak: „Ha valaki szlovénnek vallja magát, akkor számolni kell neld a kényszer-kitelepítéssel, átadják őket a Jugoszlávoknak. Ha magyarnak vallja magát, akkor a végleges elmagyarosításnak néz elébe egész családja". Az újságcikkek és a szlovénekkel közös falvakban élő németek kitelepítésének gyakorlata érthetően nyugtalanította a szlovéneket. (Alsószökrökről 103 németet kitelepítettek, Felsőszölnökön pedig 200 főt ítéltek a kitelepítendők körébe.) Mindez időben egybeesett a nemzetiségi összeírás és a nemzetiségi oktatás bevezetésének előkészületeivel. Ezért „aid csak tudott, igyekezett külsőségeitben magyarnak látszani". A párizsi békekonferencián a jugoszláv és a magyar küldöttek egyébként többször is tárgyaltak a lakosságcsere lehetőségéről, mint olyan módszerről, amely véget vetne a mindkét országot szorongató kisebbségi problémának. Végül azonban semmiféle intézkedés nem történt e terv végrehajtására. Az 1947. február 10-i békeszerződéssel a szlovénség területi hovatartozása végképp eldőlt. A tárgyalt korszakot Stipkovits Ferenc egyik mondata jellemzi a legjobban: „Az emberek többsége nem tudja, nem érti, mi történili: körülötte". Illetve ennek következményei: a Szentgotthárd környéki szlovén emberek ösztöneikre hallgatva rövidre zárták társas kapcsolataikat, igyekeztek családjukon kívül kevés időt tölteni, de szűk családi, baráti körben alaposan kitárgyalták az eseményeket. A szerző a magyarországi szlovének történetének eddig kevésbé ismert, feldolgozatlan korszakát tárgyalja kétnyelvű könyvében, melynek előnye, hogy az olvasók széles rétegéhez jut el az információ. Nemcsak a szlovén, de még inkább a magyar olvasó tud keveset a magyarországi szlovénekről. így a könyv hozzájárul jobb megismerésükhöz és a még ma is létező előítéletek eloszlatásához. A szerzővel ellentétben a kétnyelvű kötetet, mostani formájában, nem ajánlom a szlovén tanulóknak, mivel egyszeri olvasás után szétesik, a szlovén szöveg nyersfordítás, s a magyarban is vannak következetlenségek. (Stipkovits Ferenc: Szlovének a Rábamentén. Porabski Slovenci. Celldömölk, 1994. 87+85 p.) M.KOZAR MARIA 92